63. A tanítványság feltétele

Újszövetség - Lukács 14:25.

NAGY SOKASÁG MENT UTÁNA, ÉS Ő MEGFORDULVA ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: HA VALAKI HOZZÁM JÖN ÉS NEM GYŰLÖLI MEG ATYJÁT ÉS ANYJÁT, FELESÉGÉT ÉS GYERMEKEIT, FIÚTESTVÉREIT ÉS NŐTESTVÉREIT, SŐT A SAJÁT ÉLETÉT IS, NEM LEHET AZ ÉN TANÍTVÁNYOM. ÉS HA VALAKI NEM VESZI FEL AZ Ő KERESZTJÉT, ÉS ÚGY NEM JÖN UTÁNAM, NEM LEHET AZ ÉN TANÍTVÁNYOM. MERT HA KÖZÜLETEK VALAKI TORNYOT AKAR ÉPÍTENI, NEMDE LEÜL ELŐSZÖR, KISZÁMÍTJA KÖLTSÉGÉT, HOGY VAN-E AMIVEL ELVÉGEZZE? HA UGYANIS ALAPOT VETETT, DE BEVÉGEZNI NEM BÍRJA, AKI CSAK LÁTJA KICSÚFOLJA ŐT, ÉS AZT MONDJA: EZ AZ EMBER ELKEZDTE AZ ÉPÍTÉST, DE NEM TUDTA BEVÉGEZNI. VAGY HA AZ EGYIK KIRÁLY HÁBORÚBA MEGY A MÁSIK ELLEN, NEMDE LEÜL ELŐSZÖR, ÉS TANÁCSOT TART, HOGY A MAGA TÍZEZER EMBERÉVEL SZEMBESZÁLLHAT-E AZZAL, AKI HÚSZEZERREL JÖN ELLENE? MERT KÜLÖNBEN KÉNYTELEN ADDIG, AMÍG A MÁSIK MÉG TÁVOL VAN, KÖVETSÉGET KÜLDENI, ÉS MEGKÉRDEZNI A BÉKEFELTÉTELEKET. ÍGY TEHÁT, HA KÖZÜLETEK VALAKI LE NEM MOND MINDEN VAGYONÁRÓL, NEM LEHET AZ ÉN TANÍTVÁNÍYOM. JÓ A SÓ, DE HA ÍZÉT VESZTI, MIVEL SÓZZÁK MEG? SEM A FÖLDRE, SEM TRÁGYÁRA NEM ALKALMAS: KIDOBJÁK. AKINEK VAN FÜLE A HALLÁSRA, HALLJA!

Mikor egy-egy tábor indul, körbeülünk ott Kárászon, s úgy kezdődik, hogy elmondjuk az ifjaknak, akik oda érkeztek, miért érdemes itt lenni, miféle rendben és miféle módon leszünk ott egy hétig. Persze, nem mindenki érzi fontosnak az általam választott témát, és az se biztos, hogy kész az általam közvetített rendet elfogadni. Olykor kiderül, nyilvánvalóvá válik, mennyire nem nyílik rá szíve-lelke, nem érintheti meg. Sokszor nyugtatjuk magunkat azzal, - mi a felelősök - hogy egyetlen egy érintéséért is érdemes tábort szervezni, de vajon kin-min múlik, rajtunk, vagy rajtuk, hogy az ötvenből ne csak egy kapja azt amiért érdemes jelen lenni?

Egy vállalkozónál olyan egyértelmű, hogyha ugyanott, ugyanazon többet nyerhet, akkor többet nyer. Miért is ne? Ha a lelkünkről, annak gazdagodásáról van szó, miért mond le az ember a kínálkozó többről? Arról, amit éppen megragadhatna? Mitől lesz enyém egy-egy adódó lehetőség? Tudni kéne, mi mozdul ellene, mi akadályozza? Önáltató megszokás, önigazoló gyávaság, érzelemhiány, önféltő lustaság, érdekirányultság, fojtogató reménytelenség ...?

NAGY SOKASÁG MENT UTÁNA...

Jézus tudja maga mögött a sok-sok embert. Vajon mit gondol felőlük, akik mennek utána, mindenfelé, amerre csak megy? Tisztában van azzal, miért jönnek hozzá, miért maradnak nyomában, és vajon azt is, hogy meddig, s miért addig?

Magyarországon az emberek jelentős rész, 70-80 % kereszténynek vallja magát, derült ki egy szociológiai felmérésből. Mit jelent ez? Mit ér ez? Vajon hány százaléka az, akinek többre van szüksége mint gyerekkori keresztségre, netán a sátoros ünnepeken való részvételre... Ezt már csak alig 10 százaléknak gondolják-mondják. És ez a 10 %, élükön az egyházi intézmények képviselői, megbízottjai, a tisztségviselők... vajon krisztuskövetők? Mi a tanítványság, mi a krisztuskövetés mikéntje-mércéje?

NAGY SOKASÁG MENT UTÁNA, ÉS Ő MEGFORDULVA ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: HA VALAKI HOZZÁM JÖN ÉS NEM GYŰLÖLI MEG ATYJÁT ÉS ANYJÁT, FELESÉGÉT ÉS GYERMEKEIT, FIÚTESTVÉREIT ÉS NŐTESTVÉREIT, SŐT A SAJÁT ÉLETÉT IS, NEM LEHET AZ ÉN TANÍTVÁNYOM...

Mit mond, mit jelent ki Jézus Krisztus? Vajon ellene szól mindannak, amit addig tanított!? Nem akarja, hogy kövessék? Mintha olyat mondana, amit mi képtelenségnek tartunk!
Mit tanított nekik (nekünk) a szeretetről?
"Szeresd felebarátodat, mint magadat! (Máté 22:39.) Szeressétek ellenségeiteket... (Máté 5:44.) Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek...Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok... (Ján.13:34-35.)

Vajon leegyszerűsíthető Jézus Krisztus mondandója így: Aki nem gyűlöl meg mindenkit, nem lehet tanítványom!? Vagy netán még durvábban fogalmazva (nem értésünk, félreértésünk!) : Ne szeresd a szüleidet, a testvéreidet, a feleségedet, a gyerekeidet... mert nem lehetsz a tanítványom!? Ez ellentmondás. De Jézus Krisztus egyáltalán nem ezt mondja!

Ez feltétel, vagy lehetőség? Mintha ugyanaz lenne, és mégsem az. Mi a különbség a feltétel (előírás-követelés) és a lehetőség (választás-döntés) között? Példát mondanék az értésért:
Csak azt engedem be a házamba almáért, aki üres kosárral érkezik. (feltételt szabok)
Aki nem üríti ki kosarát, annak nem tudom kosarát almával megtölteni. (a lehetőség jelzése)

Vagy kicsit másképp: Nem mondja, hogy nem érvényes az ünnepnap betartására adott parancsolat. Azzal, hogy szombaton Isten nevében szabadít-gyógyít, inkább azt érezteti, mi hiányzik az igazi ünnep tartásából, mi foglalja el a helyét az igazi ünneplésnek. Nem feltétel, hanem a lehetőség látása és annak megélése a vasárnap megszentelése. Én veszítek, ha nem szent számomra az a nap. Ám nem attól lesz szent, hogy a szokást betartom, hanem attól, hogy ráébredek a mindennél többet jelentő isteni szeretetre, s lépek érte, az engem megkötöző, korlátozó, emberi kapcsolatok, sőt a magam érzelmei-érdekei ellenében is, hogy szívemben hely, tér szülessen, hogy lelkem nyíljon, szabaddá legyen, hogy betölthessen.

Nem eltörölni, betölteni jöttem... Máté 5:17.

HA VALAKI HOZZÁM JÖN ÉS NEM GYŰLÖLI MEG... A SAJÁT ÉLETÉT IS, NEM LEHET AZ ÉN TANÍTVÁNYOM. ÉS HA VALAKI NEM VESZI FEL AZ Ő KERESZTJÉT, ÉS ÚGY NEM JÖN UTÁNAM, NEM LEHET AZ ÉN TANÍTVÁNYOM...

Hadd idézzem Visky Ferencné életrajzi kötetéből (Három kereszt) az ő lehetőségét. Vér szerinti családjának érdeke, elvárása, s egy férfi szerelme kényszerítené, hogy ne járjon folyton templomba, bibliaórára, törődjön csak odaadó, biztos anyagiakat biztosító vőlegényével.

"Két szeretet válaszútja elé érkeztem. : az egyik emberi szeretet, amely mindent ígér, de korlátoz, feltételt szab, a másik Isten szeretete, mely mindig velem marad... Mikor vége lett a munkánknak, Pistához mentem... sem most, sem pedig, ha feleséged leszek, nem tudok lemondani a bibliámról, sem az istentiszteletekről, sem pedig a közösségről, amelyben megismertem az én Megváltómat... elmegyek... Hazaérkeztem... Még köszönni sem volt időm, máris rám szegződtek a kérdések...- Hol van Pista? Miért nem vele jöttél? Mit tehettem volna, hallgattam... Végül hallanom kellett a család kategorikus döntését: - Ha nem tudsz engedni, menj el a háztól! Csak álltam kővé dermedten. - Nem érted, menj el a háztól, s ha majd megbánod tettedet, visszajöhetsz! A kocka el volt vetve... komolyan gondolják, amit mondanak, és én is komolyan gondolom, hogy nem válok el Jézustól. Még egyszer magyarázkodni kezdtem... Vágyom követni Őt! De hát mi rossz van ebben? ... Maradásomat két feltételhez kötötték: Megszakítom kapcsolataimat a biblia és imaközösséggel, a másik pedig az, hogy legyek Pista felesége. Mivel megmaradtam döntésemben, kinyitották az ajtót, kitessékeltek rajta és a bezárt ajtóval hozták tudomásomra: nincs út visszafelé..."

Lehet Krisztus tanítványa? Csak akkor, ha szembefordul azokkal, akik a maguk szeretetével akarják meghatározni, kormányozni az életét. Elváró szeretetük kényszeríti ki az elfordulást, s így lesz szabad arra, hogy Krisztust kövesse. Nehéz döntés, véges-végtelen szeretet akarása keresztezi egymást. Tanítvánnyá az lehet, aki az emberivel fordul szembe az isteniért, s ennek az égi-földi ütközetnek következményeit (keresztjét) kész elhordozni, (szemrehányás, vád, elutasítás, bántás, kirekesztés...) és nem tud mást, mint éhezni, szomjúhozni az éltető isteni irgalmat, kegyelmet, akaratot...
Mostanában sok szó esett Mónika naplójáról. Amikor ő egyetemista lányként megértette, hogy nincs több, mint Isten szeretete, nincs jobb, mint Krisztust követni, lehetőségként élte meg az emberi kötésektől, a kevesebbtől való elfordulást. Így ír róla húszévesen a naplóban:

"Csak ott vagyok otthon, ahol Te vagy, és otthonom lett az egész világ... Tegnap kidobtak otthonról... Fáj a szívem persze, mégis régen voltam ilyen békés. Túlárad bennem a szeretet, a magadéból öntöttél olajat a szívem mécsesébe. Lehetetlen, hogy minden haragjuk és vádjuk ellenére is ne érezzék meg, és ne hatna, ha nem is rögtön..."

Szabad szembenéznünk azzal, hogy az igazi krisztuskövetés, mindig a minket szeretők tőlünk való elfordulásának következményeképp adódó lehetőség. Miért? Mert különben-egyébként lehetetlen az addig megszokott keretek közt, a magától értetődő elvárások, szeretetek kötelékével megkötve mást élni, szabadon lépni a tanítványságot.

MERT HA KÖZÜLETEK VALAKI TORNYOT AKAR ÉPÍTENI, NEMDE LEÜL ELŐSZÖR, KISZÁMÍTJA KÖLTSÉGÉT, HOGY VAN-E AMIVEL ELVÉGEZZE? HA UGYANIS ALAPOT VETETT, DE BEVÉGEZNI NEM BÍRJA, AKI CSAK LÁTJA KICSÚFOLJA ŐT, ÉS AZT MONDJA: EZ AZ EMBER ELKEZDTE AZ ÉPÍTÉST, DE NEM TUDTA BEVÉGEZNI.

Szabad ezzel szembesülnünk. Hogy lehetetlen. Nincs elég helyünk és terünk, ha nem veszítünk valahol embereket, szerepet, helyet, teret... Emberi kötelékekkel behatárolva nem lehetünk tanítványokká. Ilyen egyszerű. Nincs fedezetünk arra, hogy mi magunk elkészüljünk...

Kell az alap, fontos az építkezéshez, de kevés. Hány és hány keresztény ébred rá Krisztus szeretetére, hatalmára, vágyik elnyerni, menne, lépne... de csak addig megy, míg engedik azok a kötelékek, amik addig tartották, megszabták. Ezt nem lehet szépen csinálni, nem tudunk szépszerével szabadulni, és miattuk (szeretetükért) adjuk fel, amit értük kéne vállalni.

Ahogy az említett két esetben nem épültek volna tovább, ha nem lépik a krisztuskövetést. Megrekedtek volna abban, amit tán látnak, tudnak, értenek, éreznek, mint lehetőséget. Bár az a sok ember, ott Jézus Krisztus mögött, és mi, szavát hallgatva a templomokban, és a templomokon kívül ráébrednénk, mivel kéne számolniuk, hogy épülhessünk Isten Lelke által.

Lázár Ervinnek van egy különös meséje: A bolond kútásó. A kútásó rengeteg kutat ásott, s elege volt már a kútásásból. Másra, többet vágyna. Míg egy nap nekilát, ásójával nem a földet, hanem a levegőt kezdi ásni, kikanyarintani, s megy egyre feljebb az égig...

"Nosza kirontottak a rétre, körülállták, hahotáztak. De lassan-lassan torkukra forrt a nevetés. Mert jól látszott, hogy a kútásó szerszáma nyomán nagy darabok hasadnak ki a levegőből, s lám, egyszerre csak a kútásó elindult fölfelé. Csákányozott és lapátolt, kalapált és vésett, a köralakú lyuk egyre mélyült, a kútásó egyre magasabban dolgozott. Átvágta magát a sűrű levegőrétegen, felhők szikláit véste önfeledten, s ment, ment csak egyre följebb, fénylő porok, csillagdarabok szitáltak, hullottak az égi kútból a földre..."

Ha érteni mernénk. Építeni a láthatatlant, menni, menni, a kikacagók, a botránkozók, az értetlenség ellenére, s mégis hullana közben valami az égiből, nekik, és mi megérkezhetnénk.

VAGY AZ EGYIK KIRÁLY HÁBORÚBA MEGY A MÁSIK ELLEN, NEMDE LEÜL ELŐSZÖR, ÉS TANÁCSOT TART, HOGY A MAGA TÍZEZER EMBERÉVEL SZEMBESZÁLLHAT-E AZZAL, AKI HÚSZEZERREL JÖN ELLENE? MERT KÜLÖNBEN KÉNYTELEN ADDIG, AMÍG A MÁSIK MÉG TÁVOL VAN, KÖVETSÉGET KÜLDENI, ÉS MEGKÉRDEZNI A BÉKEFELTÉTELEKET...

Még egy példát mond Jézus Krisztus, miféle meggondolások kell hogy megelőzzék az ő követését. Háború, harc ez, a TÍZEZERÉ a HÚSZEZERREL szemben. Tudni kell az esélytelenséget. Ha a magam vágyát, igyekezetét lépem, vagy netán félig átadott szívvel vágok neki az útnak, az egykettő-öt, vagy tán tízezer... Nincs több. Aki emberi szinten marad, előbb-utóbb kiegyezni kényszerül, a nála többel, az erősebbel, a húszezerrel.
Az Isten országa elleni erőt lehet nem tudni, lehet nem számolni vele, de ez erő az, amely kényszeríti az embert, (akár szerettei, akár gyűlölői, akár saját veszte által) megadni magát, s legyőzheti, éppen lelkének oda nem adott területei folytán. Lépései korlátozódnak, azáltal, aki-ami fölébe-elébe került tanítványságának, s újra meg újra határokba ütközik, s többnyire rá sem jön, miféle határokba.