|
Új szövetség - Lukács ev.2:40-52.
Mikor a mai rész elolvastam, azon gondolkodtam, vajon kiderült-e annak idején, tizenkét éves koromig, ami kiderülhetett arra nézve, mire rendeltetett az életem? S vajon tíz testvérem számára, akikkel együtt növekedtem, mi volt nyilvánvaló, és mi nem? És vajon azzá lettek-e amivé Isten terve szerint lehettek?
És a saját gyerekeimnél, - akiknek élete előttem bontakozott, - mi az amit észrevettem, láttam, mi az, amit nem? És vajon amit én valamiféle kitérőnek, eltévedésnek látok, nem épp a teljesülésért van? Mi férhet bele az isteni tervbe, s mi az ami már nem? Meddig lehet isteni rendelésére nézve egy-egy emberi életnek b e t e l j e s ü l n i ? Vagy olyan ez is, mint annyi más egyéb, amit az ember kezébe vesz és tudni vél, s maga teljesít?
Édesapámat mindenki papnak szánta, korán eltávozott édesapja, édesanyja, nagybátyja... ő lázadt ellene, nem akarta. Míg meg nem értette azt, amit Isten rendelt élete felől. Honnan tudták, kitől volt az akarás és a véghezvitel? Nem tudom, de ezzel telt-teljesült az élete.
Már kis és középiskolás koromban szerettem fogalmazni, verseket is írtam. Megszólított egy mondat, hittem is, nem is, de a naplómba beírtam, nem feledtem: Írd meg! Valóban nekem szólt, vagy kívántam az írástudást? Sokáig úgy tűnt, valami ilyenféléről lehet szó. És egész , jóval harmincon túl, valami teljesült, s én rácsodálkozhattam idejére és módjára...
A KIS GYERMEK PEDIG NÖVEKEDETT ÉS ERŐSÖDÖTT LÉLEKBEN, MEGTELJESEDETT BÖLCSESSÉGGEL, ÉS AZ ISTEN KEGYELME NYUGODOTT MEG RAJTA.
NÖVEKEDETT, ERŐSÖDÖTT LÉLEKBEN - Mi növeszti, mi erősíti lelkünket? Miféle edzés kell a léleknek? MEGTELJESEDETT BÖLCSESSÉGGEL - Mitől lehet lelkünk bölccsé?
Az egyik óvónéni mesélte, jött egy új kisgyerek, és sehogy se találta helyét ott a csoportban. Térült-fordult, mintha valamit keresett volna. Aztán egyszer csak közölte:- Itt még egy vacak tévé sincs? Mire szoktatták-nevelték? Tévé nélkül nem tudja elképzelni életét. Ő tehet róla, vagy azok, akik maguknak és neki, mindig-mindig bekapcsolták a készüléket?
Nagyon szeretem, mikor jönnek az óvodások, és beszélgetünk. Ők még azt mondják, amit tudnak, azt felelik, amit gondolnak. Később, ahogy növekednek, egyre inkább azt felelik, amit várnak tőlük. Miért? Mert nem lelkileg növekednek, nem lelki bölcsességgel teljesednek az események, iskolai tanulmányaik, tapasztalásaik során, hanem a látható világban eligazodni segítő, (tehát testi) ismeretekkel.
Mi vagyunk akik leszoktatjuk gyerekeinket az igazmondásról? Talán nem szándékosan, de viselkedésünkkel, elvárásainkkal sajnos igen. Hamar rájönnek a látszat teljesítés, hízelgés mellébeszélés és képmutatás előnyeire, arra, hogy nem az jár jól aki igazat mond, hanem aki azt mondja, azt teljesíti, azt mutatja és láttatja, amit látni akarnak, elvárnak tőle.
Milyen a lelkében növekedő-teljesedő, nagylelkű ember? Tud adni, lemondani, elengedni, megbocsátani, felülemelkedni... Hogyan lehet ezekben növekedni? Gyakorlása közben. Ki érzi szükségét a lemondásnak, megbocsátásnak...? Aki példát lát erre, aki szeret... Közben lesz önmagától szabad, így kerül helyére, talál szerepére, rendeltetésére az ember.
„Oda akarom magam adni valaminek, vagy valakinek. Szeretni akarom, hogy megismerhessem, és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem. Fel akarom fedezni és meg akarom ismerni a világot, hogy szerethessem...hogy ajándékképp visszakapjam tőlük önmagamat. Hogy élni segítsenek. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha valóságukban szemlélem őket, bajukban, szükségükben, árvaságukban...azon a ponton, ahol szükségük van rám... A szeretet a legpontosabb diagnoszta..." Pilinszky János - Szög és olaj
ISTEN KEGYELME NYUGODOTT MEG RAJTA...Milyen az a gyermek, az ember, akin Isten kegyelme megnyugszik? Akinek feje fölött, akinek lépései fölött ott maradhat áldó keze?
SZÜLEI ÉVRŐL ÉVRE FELJÁRTAK JERUZSÁLEMBE A HÚSVÉT ÜNNEPÉRE. ÉS AMIKOR TIZENKÉT ESZTENDŐS LETT, EGYÜTT MENTEK FEL JERUZSÁLEMBE AZ ÜNNEPI SZOKÁS SZERINT.
Először vitték, most együtt mennek, végül egyedül megy... Mit léphet nyomunkba lépve? Népe, családja törvényeit, az előírásokat, a szokásokat, ami akkor az életükhöz tartozott.
Olvastam, hogy 120 kilométerre, 3 napi járásra volt tőlük Jeruzsálem. Évente egyszer, az előírások szerint, Páska-ünnepre mentek, a falubeliekkel, rokonokkal, ismerősökkel együtt.
Mi is így nevelünk? Előbb mi visszük oda gyerekeinket, ahol mi szeretünk lenni, aztán együtt megyünk el oda, hogy majd nélkülünk is, maga akarata szerint is oda menjen, oda tartozzon.
Ha nem vittük, ha nem mentünk együtt, ne csodálkozzunk azon hogy másfelé megy, azon se, ha nem érezte jól magát közösségünkben hamisságunk miatt, hát másfelé indul...
AZ ÜNNEPNAPOK ELTELTÉVEL HAZAFELÉ INDULTAK, A GYERMEK JÉZUS AZONBAN VISSZAMARADT JERUZSÁLEMBEN, DE A SZÜLEI EZT NEM VETTÉK ÉSZRE. AZT GONDOLTÁK, HOGY ÚTI TÁRSASÁGBAN VAN. EGY NAPI JÁRÓFÖLDET TETTEK MÁR MEG, ÉS CSAK AKKOR KERESTÉK ŐT A ROKONOK ÉS ISMERŐSÖK KÖZÖTT. ÉS MIKOR NEM TALÁLTÁK, VISSZAMENTEK JERUZSÁLEMBE, TOVÁBB KERESNI ŐT.
Elveszett a gyermek, mondják egy nappal később, mikor észreveszik hiányát, mikor kétségbeesetten keresni kezdik. A gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben, olvassuk ugyanerről a Bibliában. Mi a különbség? Ahova vitték, ahova együtt mentek, ott ő jól érezte magát, és ott maradt, ők kiléptek belőle, mert másokra figyeltek, más is érdekelte őket, nem vették észre rögtön, hogy Jézus nincs velük. Egy napnyi járóföld, egy nap visszafelé, három nap Jeruzsálemben... Majd egy hét múlva találják meg. Hol? Ott ahol még velük volt.
Nem a gyermek veszett el, ők vesztették el a gyermeket, nem tudták, hol maradt el mellőlük.
Mi is vagyunk így. Hogy nem tudjuk mikor, hogyan veszítettük el a másikat, a ránk bízottat, vagy épp őt, Jézus Krisztust, akit magunk mellett szeretnénk tudni. Nem Ő ment el mellőlünk, mi figyeltünk más egyébre. Mikortól? Pontosan addig kell visszafelé mennünk.
Egy távoli rokonom telefonált. Többek közt említette, keres egy verset. Valamikor régen, édesanyja tanította neki, azt hitte tudja, ám amikor karácsony táján fel akarta idézni, nem sikerült. Kereste a könyvtárban, kereste gyűjteményes kötetekben, a vers címétét tudja, a szerző nevét is, sőt unokáját is felhívta, - ő még elérhető, - de hiába, az se tudta a verset.
Valami volt, elveszett. Most elhatározta, addig keres, kutat a lakásban, míg a régi papírok, vagy folyóiratokban megleli. Persze nem a vers kell ennyire, hanem az, ami akkor volt, kisgyerekként érezte mi a karácsony, milyen jó Isten közelsége. Bár visszatalálna...
CSAK HARMADNAP TALÁLTÁK MEG A TEMPLOMBAN, A TANÍTÓMESTEREK KÖZÖTT ÜLVE, AMINT HALLGATTA ÉS KÉRDEZGETTE ŐKET. HALLGATÓI MINDNYÁJAN ELÁLMÉLKODTAK AZ ÉRTELMÉN ÉS FELELETEIN.
Miféle bölcsességgel teljesedett növekedve a gyermek Jézus? Hallgatja a tanítókat. csak kérdez, de mindnyájan álmélkodnak értelmén. Mi mindig tudni, megmondani akarjuk az igazságot, bebizonyítani, másokat meggyőzni, s nem vesszük észre, hogy hiába, semmire se jutunk. Jézus úgy kérdez, hogy rájönnek arra, amire eddig nem jöttek rá. Engedi őket ráébredni, rájönni, meglátni. Nagylelkű? Igen. Mivé teljesedik, teljesedhet gyermeklelke?
AMIKOR MEGPILLANTOTTÁK ŐT, NAGYON MEGRENDÜLTEK ...
Végre, sok napnyi keresés után megtalálják szülei. Megrendülnek. A Rátalálás mindig megrendítő. Ő ott van, ahol együtt voltak, ott van, ahol utoljára találkoztak. Nem mozdult onnan.
Nem Ő vész el, mindig mi veszítjük el Őt....
ADY ENDRE ISTENHEZ HANYATLÓ ÁRNYÉK
Akaratomból is kihullasz,
Én akart, vágyott Istenem,
Már magamat se ismerem,
S Hozzád beszélni rontás fullaszt.
Üldöztetéseimben kellettél
S kerestelek bús-szilajon
S már-már jajomból kihagyom
Neved, mely szebb minden neveknél.
Szent Képzelés, örök hit-balzsam,
Ki létlenül is leglevőbb,
Meghalok szent Színed előtt
S akarom, hogy hited akarjam.
Megűzeték s nem nyugszom addig,
Míg hitedet meg nem nyerem,
Mert kockán van az életem,
Mint árnyék, mikor elhanyatlik.
S hányattatom, miként a sáska,
Mert csak Tenéked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba.
AZ ANYJA ÍGY SZÓLT HOZZÁ: FIAM, MIÉRT TETTED EZT VELÜNK? ÍME ATYÁD ÉS ÉN NAGY BÁNATTAL KERESÜNK TÉGED...
Jellemzően emberi Mária szemrehányó szava. Ha szem elől veszítjük ami egyébként fontos nekünk, ha nem találjuk Jézust, megvakulunk, kétségbeesünk, szomorkodunk, helyzetünkre nézve is rosszul látunk, ebből következően mást okolunk, azért is, ami éppen miattunk van. Vajon hogyan felel erre az elvesztés felelőssége, a keresés hosszadalmas volta miatti indulatokból születő, igaztalan szemrehányásra a tizenkét éves Jézus?
Ő PEDIG ÍGY FELELT NEKIK: MI DOLOG, HOGY ENGEM KERESTETEK? NEM TUDJÁTOK, HOGY NEKEM AZ ÉN ATYÁM DOLGAIVAL KELL FOGLALKOZNOM?
Megint kérdez. Félelmetes a kérdés. Szembesíti őket azzal, amiről rég tudnak, amit tudniuk kellene, most is. Ő valamiért jött, nem tőlük való, nem általuk meghatározott célokért, azért van ott, ahol van, mert az Atya akarata, terve mindennél fontosabb számára.
DE ŐK NEM ÉRTETTÉK MIT AKART NEKIK MONDANI. AZTÁN VISSZATÉRT VELÜK, ÉS LEMENT NÁZÁRETBE, ÉS ENGEDELMESKEDETT NEKIK.
Miért nem értik szülei? Mert hiába igaz amit mond, az emberi agy számára felfoghatatlan. Mit tud, amit ők nem? Ki értheti Isten akaratát, terveit? Akit Ő szólít, akinek bizonyosságot ad.
És ez az, amit nem veszíthet el. Ezt szüleivel is éreztetnie kell. De a rendelt időt is érzi, tudja. Még csupán készül, ami rá van bízva. Engedelmesen visszamegy szüleivel Názáretbe.
REMÉNYIK SÁNDOR JÓZSEF AZ ÁCS ISTENNEL BESZÉL
Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek ... , ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek ...
Ez az ácsműhely ... ezek a forgácsok ...
Mit tehettem érte? ...mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt ...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat.
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja ...
Vezetném és O vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok...
ANYJA PEDIG MINDEZEKET A BESZÉDEKET GONDOSAN MEGŐRIZTE SZÍVÉBEN.
Mária szívét tőr járja át, ahogy előre megmondatott. Nem csak mások nem fogják érteni, ő sem érti gyermekét. Mert nem olyan gyermek, mint a többi, nem úgy kapta, nem úgy növekedik, nem úgy teljesül élete, mint másoké. Mit tehet? Szereti, értve, nem értve, őrzi szívében a hallottakat, az Isten kegyelme által nyert bizonyosságokat. Azok segítsége által él.
ÉS JÉZUS GYARAPODOTT BÖLCSESSÉGBEN, TESTÉNEK ÁLLAPOTÁBAN, AZ ISTEN ÉS AZ EMBEREK ELŐTT VALÓ KEDVESSÉGBEN.
Lehet tudomásul venni hogy senki se ért? Igen, ez is a növekedő, istenszeretettel teljesedő lélek sajátja. El tudja hordozni az emberi nem értést, akinek lelke megtelik hittel, reménységgel, bizonyossággal.
Ablonczy Ágnes
|
