|
Újtestamentum - Lukács 17:11-19.
AMIKOR PEDIG ÚTBAN VOLT JERUZSÁLEM FELÉ, A SAMÁRIA ÉS GALILEA KÖZÖTTI HATÁRON HALADT ÁT. ÉS MIKOR EGY FALUBA BEMENT, TÍZ BÉLPOKLOS JÖTT ELÉJE, AKIK TÁVOL MEGÁLLTAK, ÉS FELEMELT SZÓVAL KIÁLTOTTÁK: JÉZUS, MESTER, KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK. ÉS MIKOR LÁTTA ŐKET, AZT MONDTA NEKIK: MENJETEK EL, MUTASSÁTOK MEG MAGATOKAT A PAPOKNAK. ÉS AMÍG ODAJÁRTAK, MEGTISZTULTAK. EGYIKÜK AZTÁN, LÁTVA, HOGY MEGGYÓGYULT, VISSZATÉRT, S FENNHANGON MAGASZTALTA AZ ISTENT, ÉS JÉZUS LÁBÁNÁL ARCRA BORULVA HÁLÁT ADOTT NEKI. ÉS EZ AZ EMBER SAMÁRIAI VOLT. EKKOR JÉZUS EZT MONDTA: NEM TISZTULT-E MEG MIND A TÍZ? HOL VAN A TÖBBI KILENC? NEM AKADT, AKI VISSZATÉRT VOLNA, HOGY DICSŐÍTSE AZ ISTENET, CSAK EZ AZ IDEGEN? ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁ: KELJ FEL, MENJ EL, A TE HITED MEGTARTOTT TÉGED.
Múlt héten, épp csak átlapoztam a Nők lapját. Egy címen akadt meg a szemem: Ikreim voltak tizenkét napig. Egy harminc körüli hölgy mondja el ami vele történt. Húszéves kora óta súlyos nőgyógyászati problémái voltak, el is távolították az egyik petefészkét. Nemrég egy meddőségi szakértő azt mondta, szülnie kéne, mert vagy most, vagy soha, a csonkolt petefészek most még alkalmas a mesterséges megtermékenyítésre, a beültetésre... A barátja nem akart gyereket. De ő úgy gondolta, akkor nélküle. Igen ám, de mikor elment oda, ahol ezt a műtéti beavatkozást elvégzik, kiderült, férj nélkül még nem fogadják. Ezt végtelen megalázónak érezte "úgy éreztem, mintha valami társadalomellenes tettre készülnék" A papírmegoldást választotta. Megkérte egy réges-régi barátját írja alá az orvos előtt, a papírt, ami által a hatósági bizonyítványhoz, s a kezeléshez juthat. "Ha a tizenkettedik napon nem vetélek el, ma egy ikerpár édesanyja vagyok" Megkérdezi tőle a riporter, mit mondana a gyerekének később az apáról, ha végül is sikerülne? "Amíg kicsi, azt fogom mondani, hogy meghalt az apja..."
Ritkán olvasom a Nők lapját, mert bosszant határtalan liberalizmusa. Hát ez az írás épp olyan. A cikksorozat alcíme: Egyedül vállalnék gyereket. Azt ami egy párnak, az összetartozóknak a lehetősége kezdettől. Hogy gyermekük legyen, hogy családban élve neveljék. Mit vállal, aki egyedül, fél petefészek bizonytalanságával, idegentől, mesterséges beültetéssel, no és szavai szerint: felelős édesanyaként e tervezett hazugsággal... készül életet, lehetőséget adni?
Mit vállal, mit nem vállal? Mit gondolunk minderről? Lehet mindezt nem helyeselni? Lehet ezen háborogni? De vajon megvethetem azokat, akik így élnek? Mitől lesz elviselhetetlen a különbözőség, mitől lesz utálatom tárgyává a másik, aki nem úgy él, mint én, aki nem tiszteli az általam becsült értékeket, aki nem azokat az elveket vallja, aki nem az általam jónak gondolt igazsághoz, hagyományokhoz, valláshoz, csoporthoz, néphez, országhoz... tartozik?
Hadd idézzek egy levelet, amit ma kaptam, épp most, miközben készültem az esti előadásra:
TILTAKOZÁS
Muszáj megírnom ezt a levelet. Így is rosszul érzem magam. Ha nem szólok, belebetegszem. Tizenhat éve dolgozom a Nők Lapjánál, melynek ez idő szerint főmunkatársa vagyok. Megdöbbentett és minden porcikám tiltakozott annak a politikai plakátnak a láttán - "MSZP-Szélkakas" fizetett hirdetés -, ami a Nők Lapja e heti, 2005. 45. számában megjelent.
Ez a másik felet lejárató, lexikon-cinizmusba csomagolt bemocskoló hang - függetlenül mindenféle pártállástól -, felháborít és megijeszt. Pontosan azért, mert ellentétes mindazzal, amit értéknek tartok, s amiről az írásaim szólnak. Az ellenfelet lejárató hang, s annak megjelenése egy hitelesnek számító, sikeres magazinban - teljesen mindegy, hogy fizetett hirdetés formájában - azt eredményezi, hogy ezt a másikat pocskondiázó stílust, ezt a fajta mentalitást elfogadható, sőt követhető viselkedéssé tesszük. Mindezzel az ember és ember közötti kapcsolatokat, a politikai kultúrát, végső soron a sokat emlegetett demokráciát járatjuk le és tesszük elérhetetlenné. Segítjük mélyíteni az árkokat, amelyek lassan elvágnak ebben az országban minden értelmes párbeszédet. (Ha a szóban forgó hirdetés például valamilyen terméket ajánlana - éppen a másik áruját lejárató hangja miatt -, a reklámetikai szabályok szerint meg sem jelenhetne a piacon.)
Az újságíró nem dönt reklámkérdésekben. Ez a kiadó területe. De pontosan tudom, a lap mi vagyunk. Érzem nap mint nap, a levelekből, a találkozásokból, a reagálásokból évek óta. Én sem tudom függetleníteni magam semmitől, ami a Nők Lapjában napvilágot lát. Nem mindegy nekem, mi van abban a lapban, ahol dolgozom, ahol a gondolataim és az arcom rendszeresen megjelenik.
Nagy a kiadó felelőssége, hogy mit enged be a lapjaiba. Lehet, hogy rövid távon bevétel bármilyen hirdetés, de hosszú távon, az a hang, ami most megjelent - és hangsúlyozom, teljesen mindegy, hogy melyik párt használja -, nemcsak a lap, de a kiadó hitelességét is roncsolja. Ez pedig olvasók elveszítését jelenti. Akiket, ezen a sokfelé csábító piacon, hosszú évek következetes és hiteles munkájával tudtunk megtartani. Ezek az aggodalmak fogalmaztatták meg velem ezt a levelet. Amit elküldök a Sanoma Budapest Rt. vezetőinek, a szerkesztőségben dolgozó kollégáimnak és a barátaimnak.
Schäffer Erzsébet
Kelt Csillaghegyen, 2005. november 7-én
Igen, tiltakoznunk lehet, kell, mert vannak, akik szüntelenül azon munkálkodnak, hogy ellenséggé tegyenek minket, készek címkézni, nyíltan támadni, mocskolni - a maguk érdekei szerint, - a más csoportokhoz tartozókat. Tiltakoznunk kell, ahogy ő, aki a levelet írta. Ez érezteti gondolati szabadságunkat, jelzi lelkiismeretünk működését és igényünket a felelősségre, szeretetre...
Mitől lesz valaki ellenséggé? Múlhat személy szerint rajtam? Miféle folyamat? "Szükségállapot, gyújtogatások, zavargások Franciaországban..." - olvasom a legfrissebb híreket. Ki gyújtogat és miért? Kik között van feszültség? Mire felelnek a gyújtogatók? A bevándorlók ( idegenek ) tiltakoznak a nyomor miatt, amiben élnek. Azok pedig, akik nem idegenek saját országukban, azok magától értetődően utálják a zavargókat, kiraknák a szűrűket, de hát erre nincs mód. Hogyan lettek ezek a más körülmények közt élő, más vallású bevándorlók ellenséggé?
AMIKOR PEDIG ÚTBAN VOLT JERUZSÁLEM FELÉ, A SAMÁRIA ÉS GALILEA KÖZÖTTI HATÁRON HALADT ÁT...
1998-ban, mikor Izraelben jártunk, elmentünk Jeruzsálemből Galilea vidékére is. Amikor az úton Jerikóhoz érkeztünk az izáeli rendszámú kisbusszal, vezetőink mondták, már a kisváros is arab fennhatóságú, de utána veszélyes vidéken haladunk át a Jordán mentén, a folyó túlsó oldala már ellenséges terület, az út e szakaszán mindenütt katonai ellenőrzés van. Nem volt túl biztató a dolog, hogy izráeli buszunkkal célponttá lettünk, illetve lehetünk a palesztinok számára.
Akkori utunk során, épp a Galilea felé vezető úton, elmentünk Samária mellett is, mely terület lakosai egykor megvetettek voltak a zsidó nép szemében. Miért? Mert az országnak ezen a részen az asszírok erőszakkal idetelepített leszármazottai éltek. Voltak persze köztük jáhvisták, de sokan más, idegen isteneket imádtak. A választott néphez tartozók a törvényre hivatkozva jogosították a megvetést, s engedték meg maguknak ellenséges indulatuk kifejezését. Erre nyílván azok is feleltek, s mert innen is, onnan is szabadjára eresztették indulataikat, egy idő után hivatalosan is ellenséges népcsoportokként éltek egymás mellett.
Jézus szabad arra, hogy ne utáljon. Tudja a határokat, a különbözőséget, a hagyományokat... Ez a samáriai asszonnyal való beszélgetésből, és az ebekre hivatkozó asszony történetéből is kiderül, tudja hova tartozik, de tudatosan harcol az általánosító kirekesztés és megbélyegzés ellen, ahogy az irgalmas szamaritánus példázatában érezteti is. Mindenki személy szerint felelős.
"Valamennyi identitásunkért felelősséget viselünk, akár örököltük, akár újraválasztottuk, akár eleve szabadon választottuk őket. Mert a választás ígéret... Az ember pontosan tudja, kiknek ígért meg valamit...Vajon felelős-e az ember az idegenekért? Aligha... Az idegennel kapcsolatos kötelességeink nem az idegennek tett ígéreten alapulnak... hanem az önmagunknak tett ígéreten. Egy olyan világban, ahol igen kevés a bizonyosság, ahol a hagyomány romokban hever, az idegenek iránti nyitottság az egyik legkeményebb felelősség....Hozzánk fordulnak, azaz megszólítanak bennünket. A felelősség pedig annyit jelent, felelni..." ( H.Á. Az idegen )
MIKOR EGY FALUBA BEMENT, TÍZ BÉLPOKLOS JÖTT ELÉJE, AKIK TÁVOL MEGÁLLTAK, ÉS FELEMELT SZÓVAL KIÁLTOTTÁK: JÉZUS, MESTER, KÖNYÖRÜLJ RAJTUNK...
A lepra héberül azt jelenti: Istentől megvert.. , mint betegségre, azt is mondták, úgy hitték, hogy eltörlődik a majdani messiási időben...Persze, aki nem Krisztusban látja az ígért messiást, ezt sem képes belátni, ez sem lehet bizonyító erejű számára...
Amit láthatunk, a bélpoklosság, a betegség a népcsoportok közti különbözőséget figyelmen kívül hagyja. Együtt jönnek, együtt kiáltanak... A halálos fertőző betegségtől való irtózás nagyobb, kirekesztőbb, mint a más vallási hagyományokhoz ragaszkodók lenézése és utálata. Egyformán kirekesztődnek, taszítóan egyformává teszi őket az emberek szemében a halálos kór. Mennyire nehézzé lett számukra az élet, a lassú halál. S mégis, megcsillan valami itt abból, ami az isteni kegyelem különbségtétel nélküli lehetőségéről szól. Merjük észrevenni? Véges az életünk, meg kell állnunk előtte, és nincs köztünk bűntelen, jogos az ítélet, egyformán irgalmára szorulunk.
Jézus meg lehet szólítani. Nem gyűlöl, nem fél, s nem a neveltetés, nem az előítélet dönti el, feleljen-e egy rászoruló szavára. Az esendő emberre felel, arra, aki segítségét kéri, várja.
ÉS MIKOR LÁTTA ŐKET, AZT MONDTA NEKIK: MENJETEK EL, MUTASSÁTOK MEG MAGATOKAT A PAPOKNAK. AMÍG ODAJÁRTAK, MEGTISZTULTAK...
Miért küldi őket a papokhoz? Mert ő gyógyíthatott, de a bélpoklosság megállapítása, illetve gyógyulás tényének megállapítása a papokra tartozott. A törvény írta elő, a leprásokra nézve. Ha a pap nem mondta volna ki, ugyanúgy kirekesztettek maradtak volna. Van ami isteni erő kérdése, és van ami törvény szerinti előírás, pap általi kimondás kérdése. Jézus Krisztus nem csak tudja, tiszteletben tartja a törvényt s annak rá és másokra vonatkozó jogos előírásait.
Útözben tisztulnak meg. Nem a papok által, hanem Krisztus kegyelme és ereje által az odafele úton. Észreveszik, szemmel láthatóan távozik el a kór, a halálos, testet rohasztó betegség.
EGYIKÜK AZTÁN, LÁTVA, HOGY MEGGYÓGYULT, VISSZATÉRT, ÉS FENNHANGON MAGASZTALTA AZ ISTENT, ÉS JÉZUS LÁBÁNÁL ARCRA BORULVA HÁLÁT ADOTT NEKI...
Tízből egy meggyógyult megy vissza a papoktól Jézushoz, a szabadítóhoz. Miféle arány? Érvényes ma is? Csak ez az egy tudja, hogy honnan származott az erő? Vagy a többinek nem kell több, csak a papok igazolása, a kirekesztettség feloldása, hogy élhetnek végre úgy, ahogy mások, s ahogy ők éltek betegségük előtt?
Hányan mentek vissza 90 után az egyházi keretbe? Nem vissza Jézus Krisztushoz, csak a régi hagyományokhoz, szüleik, nagyszüleik által rájuk hagyományozott kerethez. Amit addig nem mertek vállalni. Nem is lett elevenebb a hirtelen növekedő létszámtól a gyülekezetek élete, nem lett krisztusibb tőlük az egyház. Miért nem? Mert félútig mentek csupán, a hivatalos képviselőkig, a papokig, a templomokig, s nem Jézus Krisztusig.
Kinek a szívében születik hála? Akinek szívét megérintette a kegyelem. Akinek csak testét érinti a lehetőség, a szabadítás, a csoda...aki csak ereje által akar saját lehetőségein, élethelyzetén javítani, újra egészségesen, vagy feszültségmentesen élni, annak csak lelke felszínét érinti a csoda. Csak a Krisztus felé kinyílt szívben születhet maradandó, felé indító, elébe állító, térdre kényszerítő, Isten irgalmát fennszóval dicsőítő hálaszó. Aki nem lesz éhes a megélt gyógyulás, szabadulás, vagy más csoda után erre az éltető, elevenítő többre, annak lelke érintetlen maradt. Nem volt többre nyitva a szíve? És a miénk, mire nyitott?
ÉS EZ AZ EMBER SAMÁRIAI VOLT. EKKOR JÉZUS EZT MONDTA: NEM TISZTULT-E MEG MIND A TÍZ? HOL VAN A TÖBBI KILENC? NEM AKADT, AKI VISSZATÉRT VOLNA, HOGY DICSŐÍTSE AZ ISTENET, CSAK EZ AZ IDEGEN?
Hányszor marad érintetlen a szívünk, pedig kérünk, fohászkodunk, esdeklünk, könyörgünk, s meddig tart? Míg megéljük a csodát, az isteni ráfelelést? Odavisz-e a hála, hogy ott maradjunk, hogy el ne apadjon lelkünkben a hála, s szánkból ki ne fogyjon az Isten hatalmát, kegyelmét elkötelezett hálásan, ujjongva dicsérő szó.
Miért az idegen? Milyen különös, hogy ezen a ponton válik (választ) szét az útjuk. Ami a betegségben, kiszolgáltatottságban egy lett. A samáriai, az idegen lesz az, aki nem abba megy, nem úgy megy ahogy a többi. Törvényszerűen következik az elválasztódás, hogy megint fontossá lesz az ami nem életkérdés, az hogy ki melyik emberi csoporthoz tartozik?
Ez a samáriai Jézus Krisztus lelkéből, szabadságából annyit kapott, hogy másfelé viszi lába, más irányba kényszeríti öröme. Talán, éppen azért, mert kétszeres kirekesztettséget élt meg, többet ér számára a csoda, amit a názáreti mester vele, a méltatlan, érdemtelen idegennel tett.
Mi kell ahhoz, hogy a vágyott-kért-megélt csoda után ne úgy folytatódjon az életem, mint előtte?
A. Á. TÍZBŐL EGY
akiket megfertőzött
azokat mind elűzték
maguk közül az emberek
mert féltek a leprától
s így írta elő a törvény
nem volt gyógyító ír
csak kirekesztettség
s halálig gyötrelem
tízen jöttek arra
tízen kiáltottak érte
ki megszánta őket
hiszen éppen értük
indult és érkezett
hatalma volt minden
betegség felett
tízen jöttek arra
és tízen könyörült
irgalmas szíve
tíz indult a papokhoz
tízhez ért ereje
tíz gyógyult az úton
és tíz érkezett meg
de csak egy
egyetlen egy
ment hozzá vissza
csak egy szívben
született ujjongó hála
ez az egy nem feledte
miféle kárhozatban
vergődött a lelke
halált vágyakozva
kilenc nem látta őt
kilenc nem törődött
vele hisz kapta amit
kért s csupán a papi
igazolásért szaladt
kilencnek elég ennyi
nem kell csak odaút
hol a kirekesztők
felmentő papírja
nyomán tűnik a múlt
tízből egy
vajon mibe emeli
az embert a csoda
mit zálogul esd
láthatatlan erőket
szomjúhozva
hisz önmagában
a csoda nem tart
és hitet sem ad
szemnek valót mutat
kézzel foghatót jelez
a mögötte levő erő
láthatatlan marad
ha nem keres a lélek
hozzá vezető utat
tízből egy
ez az arány
ennyi az ember
szemében a mester
s ennyit ér a csoda
voltam a tízben
voltam a kilencben is
de már csak egy
akarok lenni azok közt
kik szüntelen keresik
s követik a mestert
ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁ: KELJ FEL, MENJ EL, A TE HITED MEGTARTOTT TÉGED
Mi tartotta meg? A hit. Nem a csoda, nem a gyógyulás, nem amit szeme látott, hanem az amit közben Istentől kapott, ami Krisztus felé nyitott lelkét érinthette, gyógyította, szabadította.
A papok és írástudók által gyűlölt mester felel, nem gyűlöl senkit, nem lesz ellenséggé, - bár mindig tiltakozik a magukat igazoló törvénykezők, a nyomorultak sorsával csak látszatra törődő, vagyonukat gyarapító vezetők viselkedése ellen, - szíve, lelke nyitva arra, hogy szabadítson... Nem személyválogató. Bárki kérheti, keresheti, mindenki eléállhat, aki szabadulni vágyik...
Ablonczy Ágnes
|
