|
Újszövetség - Lukács 18:18-27.
MEGKÉRDEZTE ŐT EGY FŐEMBER: JÓ MESTER, MIT TEGYEK, HOGY AZ ÖRÖK ÉLETET ELNYERJEM? JÉZUS PEDIG AZT MONDTA NEKI: MIÉRT MONDASSZ ENGEM JÓNAK? SENKI SEM JÓ, CSAK EGY, AZ ISTEN. A PARANCSOLATOKAT TUDOD: NE PARÁZNÁLKODJÁL! NE ÖLJ! NE LOPJ! HAMIS TANUBIZONYSÁGOT NE TÉGY! TISZTELD ATYÁDAT ÉS ANYÁDAT! AZ PEDIG ÍGY VÁLASZOLT: MINDEZT MEGTARTOTTAM IFJÚSÁGOMTÓL FOGVA. MIKOR JÉZUS HALLOTTA EZT, AZT MONDTA: MÉG EGY FOGYATKOZÁS VAN BENNED. ADD EL MINDEN VAGYONODAT, ÉS OSZD SZÉT A SZEGÉNYEK KÖZÖTT, ÉS KINCSED LESZ A MENNYBEN; ÉS JÖJJ, KÖVESS ENGEM. AZ PEDIG, MIKOR EZT HALLOTTA, NAGYON ELSZOMORODOTT, MERT IGEN GAZDAG VOLT. JÉZUS PEDIG VISSZATEKINTETT RÁ, ÉS ÍGY SZÓLT: MILYEN NEHEZEN MENNEK BE AZ ISTEN ORSZÁGÁBA A VAGYONOS EMBEREK! MERT KÖNNYEBB A TEVÉNEK A TŰ FOKÁN ÁTMENNI, MINT A GAZDAGNAK AZ ISTEN ORSZÁGÁBA BEJUTNI. AKIK PEDIG EZT HALLOTTÁK, ÍGY SZÓLTAK: KICSODA ÜDVÖZÜLHET AKKOR? Ő PEDIG ÍGY FELELT: AMI EMBEREKNÉL LEHETETLEN, LEHETSÉGES ISTENNÉL.
Milyen egy Télapó? Mit várunk el tőle? Legyen piros öltözete, legyen fehér haja, szakálla, és még? Legyen jó, azaz, igazságos, de kedves ember, és hozzon valamit nekünk ajándékba... És mi mit tehetünk, hogy ne virgácsot kapjunk? Jónak kell lenni. A helyi tévében láttam a bajai Mikulást. A kisgyerekek csak néztek rá, még a zsákjából előkerülő édességcsomagokért se mondtak éneket, nem is énekeltek neki, így ő kénytelen volt eredeti feltételeit módosítva, majd végleg elengedve, osztani amit hozott...Feltétel volt a jóság? És e ráfelelése jóság?
MEGKÉRDEZTE ŐT EGY FŐEMBER: JÓ MESTER, MIT TEGYEK, HOGY AZ ÖRÖK ÉLETET ELNYERJEM?
Legutóbb arról esett szó, hogy, milyen a rendes ember, és kiderült, éppen olyan, amilyennek egy farizeus maga és mások szemében látni s láttatni szeretné magát. Mi se igazán akarjuk tudni, ráébredni, hogy két lehetőségünk van: jónak látszani, ill. vágyni a nem tőlünk való jót.
Tudjuk, érezzük milyen a jó ember, vágyjuk a jót, de nem tudjuk mi magunk teljesíteni, csak jeleit láttatni, s a nálunk nyilvánvalóan rosszabbakhoz viszonyítva mutatni, mérni, teljesíteni...
ADY ENDRE JÓSÁG SÍRÓ VÁGYA
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.
Buzgóságban sohsem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.
Még az álmokat se hazudni,
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sirásnak:
Milyen jó volna áldni tudni.
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni
MIT TEGYEK? Tenni akar valamit ez a gazdag, ami megtehető, ami által jár neki, ill. amivel kiérdemli, emberi cselekedettel megszerezni hogy övé legyen az is, ami még nem az övé...
Reméli, cselekedetekkel elnyerhető, úgy, mint minden, amit az ember földi életében elérhet.
vValaki azt kérdezte, szabad-e azt kérdeznie: miért elérhetetlen a jóság, miért teljesíthetetlen magasra tette Isten a mércét?
Itt a földön nem az igazság uralkodik, van gazdag és szegény, a csaló és hamis ember is érvényesülhet, netán megbecsültebb, elismertebb is lehet, de ahol az üdvösségről van szó, ott Isten országának törvénye, az igazság uralkodik. Ami nem érhető el, senkinek sem érhető el, ami kegyelemből, irgalomból kapható, azt mindenki kérheti és kaphatja. Nincs érdem, se kivételezés, se kedvezmény...
JÉZUS PEDIG AZT MONDTA NEKI: MIÉRT MONDASSZ ENGEM JÓNAK? SENKI SEM JÓ, CSAK EGY, AZ ISTEN...
Miért kérdezi tőle ezt Jézus Krisztus? Van szerepe itt annak, hogy a gazdag ember őt jónak mondja? Vajon mi az oka annak, hogy így szólítja? Jónak tartja, vagy jóindulatát akarja így biztosítani, hiszen érdekében áll, hogy jó legyen hozzá ez az isteni erővel bíró Mester?
Jók leszünk attól, hogy jónak mondanak minket? Nem, csupán jólesik ezt hallani, s kedvesebb szemünkben az, aki szép szóval, tisztelettel beszél, jóakarattal közeledik hozzánk?
Az ember, ha nagyjából jól mennek a dolgok, képes azt hinni, hogy ő azért rendes ember, s el is várja, hogy eszerint bánjanak vele. Éppen ez árulja el! Ez az elvárás, hogy becsüljék!
Nem csak kérdez Jézus. Az őt jónak mondó előtt magát megalázza, az egyetlen jó ismeretében méri, érvényesíti, amit mond: SENKI SEM JÓ, CSAK EGY, AZ ISTEN...
A PARANCSOLATOKAT TUDOD: NE PARÁZNÁLKODJÁL! NE ÖLJ! NE LOPJ! HAMIS TANUBIZONYSÁGOT NE TÉGY! TISZTELD ATYÁDAT ÉS ANYÁDAT! AZ PEDIG ÍGY VÁLASZOLT: MINDEZT MEGTARTOTTAM IFJÚSÁGOMTÓL FOGVA...
Jézus isteni mércét kínál. Hogy lásson az a gazdag ember. Vajon jól mér vele, mit mér vele?
MINDEZT MEGTARTOTTAM - mondja rögtön ő, aki gyermekkorától fogva tudja mit ír elő a törvény, mit várnak el tőle, mit kell betartani, milyen egy rendes, tiszteletre méltó izraelita...
Jól mér, aki így mondja: MINDEZT MEGTARTOTTAM...? Mert hisz lehetetlen, s ha mégis ezt látom, ezt érzem és éreztetem, - hamisítok, igazolok, hazudok magamnak és másoknak.
Van egy decemberben időszerű, különös meséje Lázár Ervinnek. A címe: A másik Télapó.
Télapó, mondjuk, s jóságos, telezsákos Mikulást látunk. Milyen egy igazi telet hordozó apó?
A gyerek realizál, érvényesíti mindazt, amit a télről, hidegről... épp apjától tud. Az apja belemegy a játékba, és didereg, és fázik, ahogy illik, ha megérkezik a tél, a hideg, a hó, a fagy...
"- Apu, te most ideülsz a ládára!
- Dehogy ülök! Eszem ágában sincs!
- De amikor játszunk!
- Játszunk? Ezt eddig nem tudtam. És miért kellene nekem a ládára ülnöm?
- Mert te leszel a szegényember.
Na persze - gondolom -, mi sem jellemzőbb a szegényemberekre, mint hogy ládán ülnek.
- És te mi leszel?
- Én a Télapó.
Ez nagyszerű! Igazán rám férne már egy kis ajándék. Leülök... Szegényember vagyok.
Télapó előrenyújtja a kezét, és vészjóslóan búg...
- Remélem, Télapó, jó nehéz a puttonyod - mondom bizakodva.
Abbahagyja a búgást, a kezét leereszti.
- Milyen puttonyom?
- Amiben az ajándékokat hozod.
- Ááá - nevet a tudatlan szegényembereknek kijáró fölénnyel -, én nem az a Télapó vagyok. A másik!
- A másik? Melyik?
Újra búgni kezd, a keze fönn. Búgás közben mondja... mit mondja?!... sziszegi:
- Ebben a zsebemben - a jobb zsebére üt - van a jég meg hó - a bal zsebére üt -, ebben a hideg, téli szelek - egyik mellényzseb -, ebben van a dér - másik mellényzseb -, ebben meg a zúzmaranéni...
A konyhában érezhetően csökken a hőmérséklet, a födőtartón egy piros födő fázósan megrezzen. Összébb húzom magamon az ingem.
- Még szerencse, hogy nincs több zsebed - mondom, és vacogok egy kicsit.
- Ne beszélj annyit, szegényember - süvíti Télapó -, mert kieresztem a jégt és a hót.
Nem is tétovázik: kiereszti. Szép nagy pelyhekben hullani kezd a hó, a mosogatón és a gázcsöveken hegyes jégcsapok híznak. Didergek.
- Ha ezt előre mondod, melegebben felöltözöm...
- Látom, szegényember, súlyosan fázol - mondja elégedetten Télapó.
- De még milyen súlyosan - motyogom elkékült szájjal -, lassan a szívemen is jégcsapok lógnak. - Akármennyire is a másik Télapó vagy, mégsem szép tőled, hogy csak havazod, jegezed, szelezed, derezed és zúzmaranénized a szegényembert. Valami jó, valami szegényembernek-való azért akadhatott volna egyik fránya zsebedben...
- Na várj - mondja Télapó -, ebben a zsebemben is hoztam valamit. Szegényembernek-valót.
- Mi az?
- Téli csillagok.
Felszikráznak fölöttünk a téli csillagok, csupa sziporka, csupa ragyogás a konyha mennyeze-te. A hideg most is csontig ható, szegényember szívéről nagy koppanással mégis lehullik egy jégcsap. Hát emlékszik rá! Tavaly télen nézte Télapó és szegényember együtt a téli csillagokat. Mert télen a legcsodálatosabb a tiszta, csillagos ég. Csak kevesen tudják, mert kinek van érkezése nagy hidegben csillagos eget bámulni? Télapó meg a szegényember tudják. Igen ám, de akkor füles sapkában voltunk, bundás csizmában és télikabátban...!
- Ez nagyon szép tőled, Télapó - vacogom maradék erőmmel -, de csak annyit értél el vele, hogy díszkivilágítás mellett fagyok meg...
- Mit is mondtál, miből raktatok tüzet hideg teleken amikor gyerek voltál Rácpácegresen?
- Rőzséből - nyögöm, és a dobhártyámon már dörömbölnek a fagyhalál bimbamjai.
- Azt is hoztam! - kiált Télapó.
- Mit?
- Rőzsetüzet.
- Már hogy hoztál volna, kedves Télapó, amikor nincs is több zsebed?
- De-de! - mondja büszkén, és megfordul...
Előveszi a farzsebéből a rőzsetüzet, elém rakja.
Eszi a láng a vékony ágakat, a ropogás boldog szimfónia, a téli csillagokig csap fel a rőzsetűz. A szegényember mohón előrenyújtja elgémberedett kezét, elpárállanak róla a havak, jegek, derek és zúzmaranénik, az északi-sarki konyha vöröslő fényben dereng.
- Te nem fázol, Télapó?
- De, egy kicsit én is.
- Akkor gyere közelebb.
Közelebb jön, leguggol a tűz mellé, ő is a láng felé tartja a kezét.
- Jó meleg - mondja.
- Ühüm - bólint a szegényember.
Melegszenek."
Mi a gyerekek kedvéért találjuk ki a Mikulást, az ajándékozást. Szeretjük őket megajándékozni, hát kitaláljuk a mesét, s közben elvárjuk, cserébe, hogy rendesen viselkedjenek, szót fogadjanak, örvendezzenek... Persze akkor is megkapják, ha mégsem jók, mert hisz nekik készítettük... De beszélünk a téltől is, olykor Télapónak mondjuk a Mikulást, keverjük az igazat a valótlannal, a mesét a hamissággal, s a gyerek ebben nő. És mi? Ugyanezt tesszük minden egyébbel amit tudunk, amit hinni akarunk, amire vágyunk, és azt amit érte várnánk...
Lázár Ervin története kifejezi, érezteti hogy keverünk-kavarunk, s mit érünk el mindezzel...
Látjuk magunkat? Gyerekeink őszinte szemével, Isten szemével, hamisítás, igazolás nélkül?
"Nem tudod, hogy nyomorult vagy, szánalomraméltó, szegény, vak és mezítelen?" Jel.3:17.
MIKOR JÉZUS HALLOTTA EZT, AZT MONDTA: MÉG EGY FOGYATKOZÁS VAN BENNED. ADD EL MINDEN VAGYONODAT, ÉS OSZD SZÉT A SZEGÉNYEK KÖZÖTT, ÉS KINCSED LESZ A MENNYBEN; ÉS JÖJJ, KÖVESS ENGEM.
Akinek sok pénze, vagyona van, azt hiszi minden megvehető, mint itt a földön, annak szívében nincs hely az Isten országa számára, épp mert nem tud rászorulttá lenni, nem mond le arról, amivel itt a földön, minden biztosítható. Kész jót tenni, adni belőle, de képtelen lemondani róla. Rab, megköti, míg el nem veszíti, megszabja, uralja az életét. Mert itt a földön mindenben előnye van annak, aki főember és gazdag, előnyt, jobb lehetőségeket tud biztosítani magának a pénzzel, a vagyonnal.
AZ PEDIG, MIKOR EZT HALLOTTA, NAGYON ELSZOMORODOTT, MERT IGEN GAZDAG VOLT. JÉZUS PEDIG VISSZATEKINTETT RÁ, ÉS ÍGY SZÓLT: MILYEN NEHEZEN MENNEK BE AZ ISTEN ORSZÁGÁBA A VAGYONOS EMBEREK! MERT KÖNNYEBB A TEVÉNEK A TŰ FOKÁN ÁTMENNI, MINT A GAZDAGNAK AZ ISTEN ORSZÁGÁBA BEJUTNI.
Miért ezt mondta nekik? Mert vagyona miatt nem volt hely a szívében Isten országának. Ez a ragaszkodás nem engedte, hogy szívében más uralkodhasson. Hogy milyen pontos volt Jézus ráfelelése, mutatja ami következett. Szomorúan megy tovább az a gazdag ember.
Választ kapott, de nem tudta megszerezni azt, amire vágyott. Saját szomorúságának okozója ő maga. Mert nem vágyott az üdvösségre mindennél jobban. Hogy mondja Jézus? Aki gazdag nem tud bemenni az Isten országába. Annyira lehetetlen, mint a tevének átmenni a TŰ FOKÁN. Miért végzetes akadály, ha valaki gazdag? Mert a ennek valóságos lehetőségei vakká teszik a lelkére nézve, arra nézve, mi lesz ott, ahol nincs vagyon, nincs különbség ember és ember között. Persze, nem csak a pénz tehet vakká elvéve a helyet, lehetőséget...
AKIK PEDIG EZT HALLOTTÁK, ÍGY SZÓLTAK: KICSODA ÜDVÖZÜLHET AKKOR?
Ő PEDIG ÍGY FELELT: AMI EMBEREKNÉL LEHETETLEN, LEHETSÉGES ISTENNÉL.
Igaz, az ember számára LEHETETLEN, kiérdemelhetetlen, megszerezhetetlen...Látom?
De ami az embernek lehetetlen, az nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lehetséges. Mert
Isten Mindenható, látni segít annak, aki látni vágyik, lehetőséget adott Krisztus által, irgalma adhat utat Lelke által, ott ahol nincs út. Mindenki számára, aki mindennél jobban vágyik rá.
TÚRMEZEI ERZSÉBET: ADVENTI HÁZ
Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.
Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.
Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.
Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.
De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra mindenegy napon
Krisztusra váró lélekablakom?
Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.
Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod!
Ablonczy Ágnes
|
