|
Új szövetség - Lukács ev. 3:1-17.
Ha ma megkérdezünk fiatalokat, milyenek szeretnének lenni, kinek az élete vonzó számukra, akkor legtöbben olyan embert neveznek meg, aki világhírű, sokak által elismert, népszerű, szereplője tévének, híradásoknak, lapoknak... Miért? Mert olyan világban élünk, ahol túlon-túl nagy hangsúlyt kap az ismertség, a siker, és népszerűség.
Régen is voltak híres-nevezetes emberek, királyok, hercegek, helytartók... de távol éltek a kisemberektől. Ma közel hozza őket a képernyő, elérhetőnek, vonzónak tűnik életük...
TIBERIUS CSÁSZÁR URALKODÁSÁNAK TIZENÖTÖDIK ESZTENDEJÉBEN, MIKOR JÚDA HELYTARTÓJA PONCIUS PILÁTUS VOLT, GALILEA NEGYEDES FEJEDELME HERÓDES, ITUREA, ÉS TRAHONITIS TARTOMÁNYAINAK NEGYEDES FEJEDELME AZ Ő TESTVÉRE, FÜLÖP, ABILÉNÉ NEGYEDES FEJEDELME MEG LIZÁNIÁS VOLT, ANNÁS ÉS KAJAFÁS FŐPAPSÁGA IDEJÉN, SZÓLT AZ ÚR JÁNOSHOZ, ZAKARIÁS FIÁHOZ A PUSZTÁBAN.
Ebben a részben, bevezetésképpen ott van az akkor élők leghatalmasabbika, a császár, az ő helytartói, (negyedes fejedelmek) és a zsidó főpapok. Mindenkit felsorol, aki félelmetes hatalommal bírt akkor, abban a világban, ahol Keresztelő János és Jézus Krisztus született.
Ők azok, akik számára minden elérhetőnek, megragadhatónak tűnik a látható világban.
Ám emberi szerepük, hatalmuk, gazdagságuk, avagy tudásuk, műveltségük maximuma se teszi lehetővé, hogy Istent, és az ő országát elérjék. A legfontosabb megszerezhetetlen.
Hogy kerül a felsoroltak közé Keresztelő János, az egyszerű pusztai ember? Őt ajándékozza meg Isten, mert ő akkor sem a gazdagokhoz, a hatalmasokhoz szólt, nem is a legmagasabb rangú papokhoz, még csak nem is templomban szól, nem is paphoz. Mert Isten előtt nem a hivatás, a rang, a vagyon, a hírnév, a tehetség számít, hanem az, ki által akar és tud szólni. Nem csak Isten szerint rendelt idő, annak rendelt helye, megígért választottja, küldöttje van.
Olyan, aki szüntelenül Őt keresi, aki megszólítható, aki olyan módon, olyan helyen él, ahol erre való érzékenységét megőrizheti. Jánost a pusztában szólítja meg.
Sokan úgy gondolják, hogy Júdea pusztájában élt, és a qumráni esszénus közösséghez tartozott, akik az akkori hivatalos papsággal szembehelyezkedő, elkötelezett életet éltek...
BEJÁRTA A JORDÁN EGÉSZ KÖRNYÉKÉT ...
Hova indult Keresztelő János? Nem a jeruzsálemi templomba, nem is a zsinagógákba, nem is a papok közé vetekedni, nem, hanem Jordán környékét járta be, hirdetve ami rábízatott...
Sose felejtem el, mikor ott jártunk Izráelben, akkor "oda" is elmentünk, a Jordán torkolathoz. Ma fallal bekerített rész. Jött közben egy csoport, akik itt merítkeztek, keresztelkedtek. épp ahol a feljegyzések szerint János keresztelt. Ettől lesz a szertartás valódibb, érvényesebb, erőtelibb, hogy éppen itt történik, ami történhet?
Isten nincs helyhez kötve, ott szólít, ott szól, ahol szólítható, küldhető embere van, nem zárható vallásba, felekezetbe, intézménybe, templomba.... Ahogy a teremtéskor se templom épült, tágas teret, egész világot kapott az ember, s nem papot teremtett a világ közepébe, a maga hasonlatosságára, hanem szavát halló, értő embert...
ÉS HIRDETTE A MEGTÉRÉS KERESZTSÉGÉT, A BŰNÖK BOCSÁNATÁRA...
Imahéten többször fordultam meg a baptista gyülekezetben. Ott az van felírva a keresztelő medence fölé: Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözül... Először furcsállottam, de utána nézve, láthattam, jól fordították. Keresztség: BAPTISEIN, és bizony Keresztelő János is Baptisztész.
A magyar keresztelés kifejezés, nem szó szerinti fordítás. Mert az alapszó, a bemerítést, alámerítést, vízbe merítkezést jelent. Vajon miért így fordították le magyarra?
Úgy olvastam, nálunk egykor hozzátartozott a bemerítéshez, a keresztvetés is, s a névben ez maradt meg. De talán magától értetődő, hogy a hittel teli elkötelezés eseménye, az igazi bűnbánat, a halálraszántság, az ítéletvállalás, Krisztus értünk való halálának szívszorító jelképe adta a magyar szót.
A teljes alámerítés talán gazdagabb szimbolikus kifejezése annak, amit a keresztelés mondani akar. Amikor valakit víz alá merítenek, egy pillanatra szinte kikapcsolódik a közönséges életből, mintha meghalt volna. Szinte érzi a halál szorongató érzését maga körül. És a vízből való kiemelkedés is a szabadulás, a világosság, és megújult élet érzéseit jelzi... (Sebestyén)
ÍGY VAN EZ MEGÍRVA ÉZSAIÁS PRÓFÉTA BESZÉDEINEK KÖNYVÉBEN: KIÁLTÓNAK SZAVA A PUSZTÁBAN: KÉSZÍTSÉTEK AZ ÚR ÚTJÁT, EGYENGESSÉTEK ÖSVÉNYEIT...
DÖMÖTÖR ILONA KIÁLTÓ SZÓ
(Ézsaiás 40:3.)
Egy szó kiált. A hanghullám elindul,
a pusztaságban szertehömpölyög.
Visszhangot verő sziklák sokszorozzák
a nagy kiáltást, mely szent és örök.
A füledet befoghatod előtte,
kigúnyolhatod, megtagadhatod,
de nincs hatalom, mely elhallgattatná
ezt a világba zendült szózatot.
Ajtóidra rakhatsz hangtompító párnát,
dübörögtethetsz zajongó zenét -
te nem hallod már, de viszi az éter,
s eljut, ahova nem is sejtenéd.
Egy szó kiált....
Halljuk a kiáltó szót, készítünk utat? Mit hallunk meg, hogyan várunk, hogyan készülünk?
MINDEN VÖLGYET TÖLTSENEK FEL, MINDEN HEGYET ÉS HALMOT HORDJANAK LE, A GÖRBE ÚTAK VÁLJANAK EGYENESEKKÉ, AZ EGYENETLENEK SÍMÁVÁ, ÉS LÁSSA MEG MINDEN EMBER AZ ISTEN SZABADÍTÁSÁT...
...Kiáltó szó vagyon a pusztában, tisztítsátok az Úrnak útját, egyengessétek az Ő ösvényeit, minden völgy betöltetik, és minden hegy és halom lenyomatik... ( régi vizsolyi fordítás)
Amikor folyam tör ki medréből, akkor minden magaslat leomlik, a mélység töltődik, a sodró víz ereje ellepi azt, ami útjába kerül, s ha láttunk árvíz utáni tájat, magunk elé tudjuk képzelni amit János szava itt láttat. Amikor Isten Lelke, világossága árad, akkor érzi az ember, hogy nincs jelentősége se emberi fönt-nek, se lent-nek, se görbének, se egyenesnek, mert hozzá mérten a mi magaslataink, a mi mélységeink és különbségeink semmik. Előtte senki nem állhat meg, mert ő azt látja, és azt láttatja meg velünk ami a szívünk mélyén rejtve van.
Félelmetes a mi életidőnkben isteni távot érezni, mérni, az ő hosszútűrését és szeretetét. Ézsaiás megjövendölte, János jött idézte a sok évvel azelőtti üzenetet, mely érvényes, mert nem változott meg az ember, még mindig ugyanabban vétkes. Mentséget keres, igazol...
Pedig nincs mentség, nincs más esély, mint a megtérés, mint a bűnlátás és igaz bűnbánat, hogy megérkezhessen hozzánk, felemelhessen, megajándékozhasson, szabadíthasson.
DÖMÖTÖR ILONA BŰNVALLÓ VERS
Ahol mi járunk, sárrá lesz a hó.
Az égi szépség nem nekünk való.
Jaj, szennyesek vagyunk mi emberlelkek!
Mit elplántálunk, lehull a virág.
Ahol mi élünk, pusztul a világ.
Ó, fertőző itt már minden lehelet!
A hitünk omló, dudvalepte rom.
A reménységünk: ködbetűnt orom.
Szeretetünknek megbénult a karja.
Csonka a hűség, csorba az öröm
belül az önző, szűk látókörön,
s nincs ki a jót kitartón akarja...
JÁNOS ÍGY SZÓLT A SOKASÁGNAK, AMELY KIMENT HOZZÁ, HOGY ÁLTALA MEGKERESZTELKEDJÉK: MÉRGES KÍGYÓK FAJZATAI, KI FIGYELMEZTETETT TITEKET, HOGY A BEKÖVETKEZŐ HARAG ELŐL MENEKÜLJETEK? TEREMJETEK INKÁBB A MEGTÉRÉSHEZ MÉLTÖ GYÜMÖLCSÖKET, ÉS NE MENTEGESSÉTEK MAGATOKAT: ÁBRAHÁM A MI ATYÁNK! MERT MONDOM NEKTEK, HOGY ISTEN EZEKBŐL A KÖVEKBŐL IS TÁMASZTHAT FIAKAT ÁBRAHÁMNAK.
Miért ilyen félelmetesen kemény szóval fordul azok felé, akik jönnek hozzá keresztelkedni?
Mert Isten szava ezt bízta rá. Mert az ember mindig, újra és újra abba a hibába esik, hogy hovatartozásával, múlttal igazolja azt, aminek a szívben kéne történni, amit lépni, élni kéne.
Ahogy nem segít a választott néphez tartozás igazolása, úgy - a mi helyzetre fordítva, - a szülők kereszteléskor való bólintása, és a templombajárás se... igaz bűnlátás, ítéletvállalás, valóságos bűnbánat nélkül nincs megtérés, nem nyílik út...
...ÉS HIRDETTE A MEGTÉRÉS KERESZTSÉGÉT, A BŰNÖK BOCSÁNATÁRA...
Megvallom, megnéztem az összes fordítást vajon, jól értem, jól olvasom-e amit itt olvasok.
Miféle útkészítő János? Kinek az útját készíti? Miféle út ez? Megtérés és bűnbánat útja...
János keresztsége az ember által megléphető igaz bűnbánatot követeli. Ennek követeként jött. Ő arról beszél, amit az ember léphet, amit igaz módon láthat, valóságosan átérezhet...
Annak döbbenete ébredt bennem, hogy a mi egyházi gyakorlataink is erről szólnak, ill. erről kellene, hogy szóljanak. De ahogy ott, arra kellett figyelmeztetni a pusztába érkezőket, hogy nem elég a körülmetélkedés; bűnlátás és valódi bűnbánat kell, úgy nekünk is meg kell értenünk, van emberre háruló szükséges lépés a bűnöktől való szabadulásért. Nem készül útja Isten felé annak, aki hovatartozást igazol (körülmetélkedést, törvények, előírások betartása, ill. ma gyerekkeresztség, gyónás-áldozás...) igazi bűnbánat helyett.
BABITS MIHÁLY ELGURULT NAPOK
Napjaim mint az elgurult gyümölcsök
botlanak, futnak, sárban hemperegnek,
végre megállnak, éjjel, s vég időkig
kicsi gödrökben poshadnak, felejtve.
Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
Kis gödrökből a poshadó gyümölcsöt?
Sárból, szemétből a szennyes gyümölcsöt?
Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
Óh kedvesem, ne engedd így gurulni
a lejtőn, fogd köténybe, fogd öledbe
a bús hullókat, ízlelje meg ajkad
perceim ízét, mely csak frissen édes!
Jön a favágó már hallom a léptét
ütemre s mint a gyilkos szívverése
konokabb egyre - mit tudom a hangról,
messze-e még vagy mikor ér idáig?
Másodpercenként lép egyet kegyetlen.
És a táj dobban, mint az ágyuzott vár.
A fiatal fák inganak, recsegnek
S a vének lepke levelei fogynak.
A FEJSZE IMMÁR A FÁK GYÖKERÉNÉL JÁR, ÉS MINDEN FÁT, AMELY JÓ GYÜMÖLCSÖT NEM TEREM, KIVÁGNAK ÉS TŰZRE VETNEK...
Origenész homíliáját, e részt magyarázó szavait szeretném idézni, mert fontosnak érzem:
"János már akkor így beszélt: Ímé a fejsze... s ha az idők végezete és teljessége fenyegető közelben lett volna, bennem nem is merülne fel semmilyen kérdés... azt mondanám, hogy amit mondott: Ímé a fejsze... - azért jövendölte, mert ekkor teljesedtek be. Minthogy azóta annyi század múlt el...a mai napig, ki kell hogy kutassuk, milyen értelemben mondta: ímé a fejsze... Én úgy gondolom, Izráel népének jövendölte, hogy közel van "kivágása"...Ezzel az értelmezéssel egybevág az Apostoloknak az a kijelentése, hogy ez a fejsze letörte, és lemetszette a hitetlenség ágait, hogy ne a gyökeret vágja le a fáról, hanem a gyökérből fakadó hajtásokat, hogy az eredeti fa gyökerébe olajfa ágait lehessen beoltani... "
MEGKÉRDEZTE TŐLE A SOKASÁG: MIT CSELEKEDJÜNK HÁT? Ő PEDIG ÍGY FELELT NEKIK: AKINEK KÉT RUHÁJA VAN, AZ EGYIK RUHÁJÁT ADJA ODA ANNAK, AKINEK NINCS; ÉS AKINEK ENNIVALÓJA VAN, HASONLÓKÉPPEN CSELEKEDJÉK. ÉS VÁMSZEDŐK IS MENTEK HOZZÁ, HOGY MEGKERESZTELKEDJENEK, ÉS AZT KÉRDEZTÉK TŐLE: MESTER, MIT CSELEKEDJÜNK? Ő PEDIG AZT FELELTE: A MEGSZABOTTNÁL TÖBBET NE KÖVETELJETEK. MAJD MEGKÁRDEZTÉK TŐLE A KATONÁK IS: HÁT MI, MIT CSELEKEDJÜNK? ÉS Ő ÍGY FELELT NEKIK: SENKIT, KI NE FOSSZATOK, SE MEG NE ZSAROLJATOK, ÉS ELÉGEDJETEK MEG A ZSOLDOTOKKAL...
Akik János köré gyűltek, szívükre vették a szót. Kérdezik: mit tehetnek? A felelet egyértelmű, akár szó szerinti, akár átvitt értelemben. Aki lép, saját önzése, önérdeke ellen annak számára kiderül, miféle út ez, s az is, mi tiltakozik legbelül bennünk, az efféle lelki szabadság ellen. Mert tiltakozik a test a lélek ellen. Ebben az ütközetben születhet valami. Tudunk nem feleslegből adni, megosztani másokkal mindazt, amink van? S hogy félre ne értse őt a sokaság, János a két ruha példáját a mindennapi kenyér, az ennivaló megosztásával egészíti ki.
És a vámosok és a katonák kérdése? Nem azt mondja, hogy ők eleve bűnösök, átkozottak. Lépjék az általuk léphetőt: akinek lehetősége van (!) többet nyerni a megszabottnál, ne nyerjen más rovására, aki kifoszthatna, ne fossza ki a másikat, elégedjen meg azzal, amit kap...
MIKOR PEDOIG A NÉP FESZÜLT VÁRAKOZÁSBAN ÉLT, ÉS SZÍVÜKBEN MIND AZON GONDOLKODTAK JÁNOS FELŐL, HOGY VAJON NEM Ő-E A KRISZTUS, JÁNOS MINDNYÁJUKNAK KIJELENTETTE: ÉN UGYAN VÍZZEL KERESZTELLEK TITEKET, DE JÖN AKI ERŐSEBB NÁLAM, ÉS AKINEK ÉN NEM VAGYOK MÉLTÓ SARUJA SZÍJÁT MEGOLDANI; Ő MAJD SZENTLÉLEKKEL ÉS TŰZZEL KERESZTEL MEG TITEKET. ANNAK KEZÉBEN SZÓRÓLAPÁT VAN, HOGY MEGTISZTÍTSA SZÉRŰJÉT ÉS A GABONÁT CSŰRÉBE TAKARÍTSA; A POLYVÁT PEDIG MEGÉGETI OLTHATATLAN TŰZZEL.
Itt kiderül, a választott nép várja a Messiást. Ám azt hiszik János az. Hiszen erő van a szavában, isteni üzenetet közvetít. De János tudja mi van rábízva, mi nem, mondja is nekik, ő csupán útkészítő, Jézus Krisztus jövetele, érkezése előtt.
Valamelyik kommentárban olvastam, Jézus sosem keresztelt - vízzel. Vajon miért? Szabad tudnunk az emberi és isteni, a vízzel, és tűzzel való keresztség közti különbséget. Talán azért olyan üres kereszténységünk, mert minden igazolt, nem készül bűnbánat általi út, Jézus Krisztus előtt, hogy jöhessen, érkezhessen, Szentlélek tűzével érintsen, kereszteljen!
Amit az ember lép - amikor megtérést lép, (igaz bűnbánatot tart) - az emberi szokásokat, és szertartásokat lépi, éli át hittel, reménységgel, akkor ennyi az ember által léphető. Az ennél több az, amit Isten Lelke ajándékoz, Jézus Krisztus értünk való áldozata, feltámadása, a Lélek kitöltetése által. A Szentélek keresztel tűzzel. Emberek előtt igazolhatjuk, magunkat is becsaphatjuk, de Isten színe előtt, a csupán igazolt bűnbánat, és a csak emberi lépéssel igazolt hovatartozás polyvaként ég meg, semmivé lesz.
PILINSZKY JÁNOS HOMMAGE ISAAC NEWTON
Megtesszük, amit nem teszünk meg
és nem tesszük meg amit megteszünk.
Valahol rettenetes csend van.
Effele gravitálunk.
Valami egészen megfoghatatlant éreztet velünk ez a néhány sor. Mi hinni akarjuk a lépést, de képtelenek vagyunk azt lépni, illetve léphetetlennek érezzük, és mégis, velünk történik meg, a léphetetlen. Isten magához vonz minket Lelke erejével, szeretetével, kegyelmével.
Mivel érkezünk majd az Örökkévaló küszöbéhez? Valóságos, megélt bűnbánat útján, hit által Krisztustól nyert kegyelemmel, Szentlélek által nyert megerősítéssel, vagy papi szertartással, szentségekkel, megjobbulással igazolt hovatartozásunk hitével?
Ablonczy Ágnes
|
