ÉS EGYIK NAPON, MIKOR A NÉPET TANÍTOTTA A TEMPLOMBAN, ÉS AZ EVANGÉLIUMOT HIRDETTE, ELŐÁLLTAK A PAPI FEJEDELMEK ÉS AZ ÍRÁSTUDÓK A VÉNEKKEL EGYÜTT, ÉS AZT KÉRDEZTÉK TŐLE: MONDD MEG NEKÜNK, MICSODA HATALOMMAL CSELEKSZED EZEKET, VAGY KI AZ, AKI TÉGED ERRE FELHATALMAZOTT? ÉS Ő ÍGY FELELT: ÉN IS KÉRDEZEK TŐLETEK VALAMIT. MONDJÁTOK MEG NEKEM: A JÁNOS KERESZTSÉGE MENNYBŐL VOLT-E VAGY EMBEREKTŐL? AZOK PEDIG TANAKODTAK MAGUK KÖZÖTT: HA AZT MONDJUK: - MENNYBŐL AZT FOGJA MONDANI: HÁT AKKOR MIÉRT NEM HITTETEK NEKI? HA PEDIG AZT MONDJUK: EMBEREKTŐL - AZ EGÉSZ NÉP MEGKÖVEZ MINKET, MERT MEG VAN GYŐZŐDVE, HOGY JÁNOS PRÓFÉTA VOLT. AZT FELELTÉK TEHÁT, HOGY NEM TUDJÁK, HONNAN VOLT. ÉS JÉZUS ÍGY SZÓLT NEKIK: ÉN SEM MONDOM MEG NEKTEK, MICSODA HATALOMMAL CSELEKSZEM EZEKET.
Vasárnap örömmel fedeztem fel egy általam jól ismert, régen látott ifjú embert a templomban. Kifele jövet megszólítottam: - Hogy vagy? - Jól - válaszolta rögtön. Én meg, rábámultam. Hogyan? (Úgy néztem, mint aki nem hiszi, amit hall, hisz hallottam arról, mi mindenben lett vesztes, és mi omlott össze körülötte nemrég...) Értette nézésemet, és rögtön módosította kérdésemre adott válaszát.- Hát, középrosszul...
Ebben a mai részben kérdések hangzanak el. Van olyan kérdés, amit felesleges feltenni, van olyan kérdés, amire nincs válasz, és van olyan, amire több válasz is van, de nem hangzik el.
Miből adódnak kérdéseink? Mire vagyunk kíváncsiak? Magunkra nézve, és másokra nézve? Lehet a kérdéseinkre válaszolni? Mit érnek, mit érintenek? Mit kezdünk a nekünk szegzett kérdésekkel? Mit jeleznek válaszaink? Érdemes kérdeznünk, avagy érdemes válaszolnunk?
Valaki a nemrég itt elhangzott, leírt előadást olvasva, azt kérdezi tőlem levelében: Lehet, hogy nekem most van itt az alkalmas idő? (Vajon miért kérdezi? Azért mert hiszi, vagy épp mert nem képes hittel megragadni?) Ugyanebben a levélben ő maga válaszol: Nem tudom jelenlegi állapotomat (a múltról nem is beszélve) áldásnak, kegyelemnek nevezni... Mi van hitének útjában? Saját nem-hite? Kérdőjelei Isten gondviselő szeretetére nézve?
"Minden bűn oka a szeretet hiánya... lázadás Isten ellen.... Mivel a bűn mindig a szeretet elleni vétek, ezért orvosolni is egyedül a szeretet síkján orvosolható...El kell jutnom a fölismerésig, hogy bűnömmel a szeretet ellen vétettem...Mindebből világosan következik, hogy nekünk magunknak is - anélkül, hogy bűnét kimagyaráznánk, - minden bűnöst... szeretettel kell kezelnünk, s főképpen azt, aki ellenünk vétkezett. Egyedül ezen a szinten várhatjuk gyógyulását...Mivel nemcsak a megbocsátás, de a bánat is egyedül a szeretetben lehetséges, ember és ember, ember és Isten viszonyában." Pilinszky János
...A te dolgod Krisztus Úr, hogy halálaimat
intsd szét, s a bennem lapulva szepegő reménynek
adj esélyt
csak zuhanni: eléd, csak eléd
Az, aki ezt a verset írta, mit kérdez, mire vár választ, mit éreztetnek sorai velünk?
ÉS EGYIK NAPON, MIKOR A NÉPET TANÍTOTTA A TEMPLOMBAN, ÉS AZ EVANGÉLIUMOT HIRDETTE, ELŐÁLLTAK A PAPI FEJEDELMEK ÉS AZ ÍRÁSTUDÓK A VÉNEKKEL EGYÜTT, ÉS AZT KÉRDEZTÉK TŐLE: MONDD MEG NEKÜNK, MICSODA HATALOMMAL CSELEKSZED EZEKET, VAGY KI AZ, AKI TÉGED ERRE FELHATALMAZOTT?
A templomban jelen van Jézus, aki örömhírt mond, de ott vannak azok is, akik ezt kétkedve hallgatják, megkérdőjelezik. Miféle ütközet ez? Kik, miért állnak itt egymással szemben?
Egyfelől Ő, aki az emberi lelket erővel, hatalommal érinti, másfelől azok, akiknek kezében van minden földi hatalom. És köröttük a hallgatóság, akiket meggyőzni, megnyerni kellene.
Miféle hatalom az egyik, miféle a másik? Kicsit leegyszerűsítve: Jézusnak az emberi lélek fölött van hatalma, a vele szemben állóknak pedig az emberek teste fölött van hatalma.
Krisztus érti az emberi lelket, s hatalma, isteni ereje van értővé, látóvá, szabaddá tenni.
A vele szembenállóknak emberi hatalma van: törvény, pozíció, vagyon, fegyver... ahhoz, hogy ők lelkeket nyerjenek, egyetlen lehetőségük, Jézust kiiktatni, megbuktatni, lejáratni azok szemében, akik őt lelkesedéssel hallgatják, akik isteni ereje által gyógyulni vágynak...
A történet során kiderül, éppen ezért jöttek, ezért kérdeznek, ezért vannak jelen.
MICSODA HATALOMMAL CSELEKSZED ... KI AZ, AKI TÉGED FELHATALMAZOTT?
Mi a kérdés? Számít, ki teszi fel, kik előtt, és miért? Azok kérdeznek, akik ha látják is Jézus csodatévő erejét, nem akarják elismerni isteni voltát, félnek tőle, mert lát, többet, mint ők, s ami kiderülhet, az ellenük szólna, ezért igazolni-bizonyítani szeretnék vádjaikat, rá szeretnék sütni, hogy baj van vele, ezért kell épp ott, a Jézus Krisztust körülvevő csoport jelenlétében.
Szabad észrevennünk, hogy összefogtak. Három, Izráel akkori életét meghatározó hatalommal bíró csoport: a papi fejedelmek (a legmagasabb rangú papok) írástudók, (akik legjobban ismerik a jövendöléseket, próféciákat) és a vének, (a köztiszteletben igen magasan állók).
Ágyúval verébre lőnek? Hisz velük szemben Jézus egyedül áll! Mennyire érzik hatalmát! Ki is derül, tudják jól, hogy nem "verébre" lőnek, sőt, szándékaikat elrejtve, jól megfogalmazott, fonák kérdésükkel akarják zavarba ejteni, így remélik, hogy - népszerűségük és tekintélyük csorbulása nélkül - sarokba szoríthatják... Hisz akármit válaszol, készek felhasználni ellene.
Milyen jellemző a kétféle hatalom, kétféle célja. Az egyik érinteni akar, a másik bizonyítani. Az egyik eleveníteni, életre ébreszteni, a másik: látszattal hatni, erről meggyőzve elaltatni a lelkiismeretet. Az egyik nyíltan kimondja miért jött, a másik céljai érdekében lépre akar csalni.
Mi szól arról, hogy beteg az ember lelke? A félelmeink, és bizonyításvágyunk. Mind a kettő. A belső szándék kiderülésétől való félelem s a kisebbségi érzés (görcsös félelem, hogy kevésnek tartanak) szüli a bizonyításvágyat, mely ezer alakban aktivizálódhat, bukkanhat fel...
Pilinszky János ( Szög és olaj), egy érdekes párhuzamot nevez nevén egyik esszéjében:
"... Ahogy a félelem és élhetetlenség a betegségbe,
úgy menekül nemegyszer a belső restség az aktivitásba..."
Az emberek olykor érzik a másik cselekedeteinek rendellenességét, de nem tudják néven nevezni, ezért ugyanúgy elismerik, méltatják a bizonyításvágyból születő munkálkodást, a sürgés-forgást, áldozatkészséget, mint azt, ami igazi szeretet diktálta odaadásból született. Nehéz is leleplezni, sőt, lehetetlen, ha az a másik nem látni, hanem bizonyítani vágyik...
Kezembe vettem az egyik irodalmi folyóiratot. Körkérdést intéztek az írókhoz, volt-e rendszerváltozás, s ha volt, ki által, mi által, miféle, s hova vezet ami épp most körülöttünk van?
Ha valaki ezeket olvasva akar tudni, érteni, eligazodni, bizony nehéz dolga van. Mert mindenki onnan néz, onnan láttat, onnan éreztet, onnan igazol, onnan bizonyít, ahol épp áll, ahova tartozik. Ugyanarról a dologról, ugyanazokról a történésekről, szereplőkről, más és más vélemény. Épphogy kilóg a lóláb... Akár tudják, akár nem, kiderül a körkérdésre adott válaszokból. elárulják kétségeiket, félelmeiket, helyzetüket, hovatartozásukat.
ÉS Ő ÍGY FELELT: ÉN IS KÉRDEZEK TŐLETEK VALAMIT. MONDJÁTOK MEG NEKEM...
A JÁNOS KERESZTSÉGE MENNYBŐL VOLT-E VAGY EMBEREKTŐL? AZOK PEDIG TANAKODTAK MAGUK KÖZÖTT: HA AZT MONDJUK: - MENNYBŐL AZT FOGJA MONDANI: HÁT AKKOR MIÉRT NEM HITTETEK NEKI? HA PEDIG AZT MONDJUK: EMBEREKTŐL - AZ EGÉSZ NÉP MEGKÖVEZ MINKET, MERT MEG VAN GYŐZŐDVE, HOGY JÁNOS PRÓFÉTA VOLT. AZT FELELTÉK TEHÁT, HOGY NEM TUDJÁK, HONNAN VOLT...
Jézus jobban ismeri őket, mint gondolnák, nem sétál bele a csapdába. Egész egyszerűen feléjük fordít egy fonák kérdést. Ami színvallásra kényszeríti őket. És ők, nem tudnak mit kezdeni a kérdéssel. Hogy is tudnának? A saját álnokságukat, a módszerüket, mint tükröt fordítja vissza feléjük, nem is bírják elvállalni, ezért a neki állított csapdába sétálnak bele...
Mi derül itt ki? Hogy tudnának válaszolni, kétfélét is, de vállalhatatlan ez is, meg az is, amit ki kéne mondani. Nyilvánvaló, pontosan tudják, felmérték, mit mondana egyik illetve másik válaszukra maga Jézus. A kérdésük nem volt kérdés. Nem is választ vártak, hanem az adódó lehetőséget nyakon csípni, az ellene szóló ítéletet végre kimondani. Nem megtudni akarták mit gondol Jézus, ( tudták a választ) hanem saját elgondolásukat rábizonyítva, vádolni...
Tanakodtak maguk között... Félnek a néptől. Vajon miért? Mert szükségük van igazolásra. Félnek Jézustól. Miért? Mert isteni hatalma által fölöttük áll, különb náluk... Vajon hány szem leste őket, az elöljárókat, a papokat? Milyen kínos lehetett számukra ez a helyzet. Nem lehetett színt vallani. Kiderül, mennyire félnek, nem bírják, képtelenek elvállalni saját válaszukat, gondolataikat. Mennyire félthetik népszerűségüket, hogy inkább vállalják a felelni nem tudás szégyenét. Mennyire dühösek lehettek, mennyire megtelhettek ölni kész, gyilkos indulattal, tehetetlen gyűlölettel!? Ők, akiknek volt hatalmuk arra, hogy eltegyék őt az útból!
Kondor Katalin mondta nemrég, mikor egy riporter azt kérdezte tőle, mikor kezdték becsülni a Rádiónál? Kezdettől. Szüntelen belém kötöttek, gáncsoskodtak, mindig útjukban voltam...
Értjük, Látjuk? Ebből derült ki irigységük, szerepféltésük. Nem bírták elviselni a náluk többet látót, produkálót. Összefogni készen tanakodnak már előre és közben, minden erről szól...
Sose felejtem el azt a helyzetet, mikor egy gyülekezeti szolgáló csoport fogott össze, hogy leckéztessen, vádoltak, érveltek, de nem mondhattam mást, mint amit megértettem, ami persze ellenük szólt, míg végül vezetőjük így fejezte be: Hát nem látod, lásd be végre, hogy igazunk van, hisz mi mind egyetértünk, te pedig egyedül mondasz mást? Pedig akkor már sírtam kegyetlen-kíméletlen magatartásuk miatt, de nem könyörültek. Miért? Csak később jöttem rá. Ők még akkor is legyőzendő ellenfelüknek, erősebbnek éreztek...
AZT FELELTÉK TEHÁT, HOGY NEM TUDJÁK, HONNAN VOLT, S JÉZUS ÍGY SZÓLT NEKIK: ÉN SEM MONDOM MEG NEKTEK, MICSODA HATALOMMAL CSELEKSZEM...
Aki nem bírja Jézus kérdésére elvállalni saját válaszát, az nem kap feleletet. Annak kérdésre nem lehet felelni. Aki nem azt mondja, amit gondol, vajon az a választ érezheti magáénak?
Aki nem vállalja el, hogy szeretetlen, az a másikban látja a szeretetlenséget, aki nem vállalja, hogy reménytelen, bizalmatlan, azt lehet hittel, reménységgel, bizalommal megajándékozni?
Az egyik helyi lapban megjelent egy cikk. Valaki elmondja, leírja, hogyan élte meg egy természetgyógyász eszköztelen-észrevétlen "kezelését", és milyen üdítő, békét adó volt ezt megélni. Azt is elmesélte neki ez az őt házában-kezelőjében fogadó, hogyan gyógyult meg gyógyíthatatlan betegségéből. Azóta ő továbbadja, közvetíti ezt a lehetőséget. Ő? Vajon elgondolkodott-e azon a riport írója, hogy miféle hatalomnak tette ki magát? Miféle igényére, kérdésére volt felelet e látogatás során nyert erő? Kitől kapta válaszként, azt amit kapott?
Számít, hogy micsoda hatalommal gyógyulok? Lehet hatalma rajtunk más embernek, saját hitünknek, démoni erőknek? Igen! Mi segít eligazodni? A rejtőzködni kényszerítő félelem felismerése, bűnöm (szeretethiányom) nevén nevezése, vállalása, az igazi kérdés kimondása. Hogy választ nyerhessek Szentlelke által. Rajtam is múlik, miféle válaszra van lehetőségem.
REMÉNYIK SÁNDOR MÁR NEM FÁJ MÁS...
Már nem fáj más,
Csak az fáj mindig jobban,
Hogy égő sebeim
Olyan világtól-idegen sebek,
És a szívem más szenvedők szívével
Nem egy ütemre dobban.
Már nem fáj más,
Csak az fáj mindig jobban,
Hogy önmagamba lassan visszanőttem.
Betokozódtam, elszigetelődtem.
Mint a temetkező selyembogár:
Magam a selymeimbe beleszőttem.
Szeretnék egyszer lepke lenni még.
Öröm mézét, búbánat harmatát
Az arany élet-réten vinni szét.
Leszállani minden virágkehelybe,
S megtapintni a virágok szívét.
Szeretnék egyszer hivő, hevülő,
Lengő, lebegő lepke lenni még.
Hiszem, hogy Jézus Krisztus minden elébe állóra, minden igazi kérdésre válaszol. Ezért jött.
Nem hatalmával, erejével, csodákkal elkápráztatni, hanem megváltani, a megváltásra szorulókat. Életét adta. Azokért, akik elvesznének nélküle, azokért, akik nem érdemlik. Mi győzheti le félelmeinket, rejtőzködési kényszerünket? MICSODA HATALOM? AZ Ő HATALMA!
Tegnap beszélgettem valakivel, akiről lemondtak már az orvosok, szerettei reszketve várták otthon a telefonhívást, az értesítést a végről. És mégis visszajött, és a gyógyulás útján halad. Sokféle kérdés motoz benne, de az nem kérdés, miféle hatalom hozta őt vissza. Miért nem? Mert annak segítségét kérte, annak segítségéért imádkoztak az érte aggódók, akinek hatalma van magához szólítani, és hatalma van testünket-lelkünket meggyógyítani.
NAGY LAJOS TAVASZ VÁRÁSA
A tél tűnőben
Még vicsorít hajnalonként
a kövekből
de a közeledő március
életet lehel, ígéri
minden alvó rügybe
Így nézem én is őket
mint csendes, titkos testvéreimet
A száraz, szomorú fákat is
Halottan nézzük önmagunk árnyékát
Így állok én is, fakón a fényre várón
Arcom a fény felé tárom, akár egy
ősz öreg, ki gyűjti az útra a sugarakat
Bár az árnyék elelborít már
nyári zöld lombokból is...
büszke erős tölgyekből is...
akár a gyenge utolsókból is...
a száradt fát is, mondd
Istenem
Zöldbe borítod-e még?
Igen, hiszem, hogy erre a kérdésre van válasz. Mert irgalmas Uruk van, szeret minket, mert éltetni akar, mert legyőzte a halált, mert Övé a hatalom a dicsőség, mindörökkön örökké...
Ablonczy Ágnes
