Vajon ha nem írja nekem, aki küldte, mi is van a képen, látom benne víz fölötti felét? Vagy könnyebb az egésznek látszóban látni az igazi felet? Vajon mit látunk abból ami életünkben már most jelen van, és mivé egészül életünk során Isten kezében? Van rá szemünk?

NAPPAL A TEMPLOMBAN TANÍTOTT. ÉJJELRE PEDIG AZ OLAJFÁK HEGYÉRE MENT KI. ÉS KORA REGGEL AZ EGÉSZ NÉP HOZZÁ SIETETT, HOGY HALLGASSA ŐT A TEMPLOMBAN. KÖZEL VOLT MÁR A KOVÁSZTALAN KENYEREK ÜNNEPE, AMELYET HÚSVÉTNAK NEVEZNEK.

Mit gondolunk, mit jut eszünkbe ha azt olvassuk itt, hogy közeledett a húsvét? Mivel egészül ki, ami láthatóan megjelenik ebből a készülődésből? Mert a tanítványok akkor, ha látták, amit láttak, mire gondoltak? Nem hiszem, hogy a dolgok felől azt merték gondolni, ami belőlük következett. Mit láttak? Hogy Jézus egész nap a papok orra előtt meri tanítani a népet, és nem megy el a város közeléből, pedig tudja, lesnek rá. Mit gondoltak erről? Hogy bátor, hogy van ereje, bölcsessége, csodás ereje meghaladja a vele szembenállókét? Mire számítottak?

Behoztam a kerítésül szolgáló aranyeső bokorról néhány épp csak rügyező ágat, és a vázába tettem. Ma reggelre sárga virágok nyíltak rajta. Láttam a virágtalan ágban a virágzó ág lehetőségét? Miért hoztam be? Hogy virágozzon, hogy gyönyörködhessünk virágjában akkor, mikor még kint még hideg van, nem nyílik. Mire ott kint a kertben is nyílni fog, ez már nem él. Szemünkkel látható jel ez az ág, a bokor virágzásának lehetőségéről. A természetben rend van. Várjuk a tavaszt, és jön. Éltető vizet, meleget kapott az ág, rajta a rügyek, és kivirágzott. Ami benne lehetőségként kezdettől ott volt.

A tanítványok együtt élik meg Jézus Krisztussal az ünnepre való készülődést, s a rákövetkező ünnepet. Számít mit várnak, mire készülnek, abból a szempontból, hogy mi történik köröttük? Krisztus értünk jött, kitárult lelke Isten felé, ahogy csak az nyílik, aki tudja azt ami még titok, de általa teljesedik. Arra bólintott, amit felőle az Atya gondolt, s engedte beteljesíteni életét. És mi emberek? Amit születésünk óta hordozunk, azt vágyjuk, az teljesül?

ÉS A PAPIFEJEDELMEK ÉS ÍRÁSTUDÓK GONDOSAN KERESTÉK A MÓDJÁT, HOGYAN ÖLJÉK MEG ŐT; UGYANIS FÉLTEK A NÉPTŐL. DE BEMENT A SÁTÁN ISKÁRIOTES JÚDÁSBA, AKI EGY VOLT A TIZENKETTŐ KÖZÜL. ÉS Ő ELMENT, MEGBESZÉLTE A PAPI FEJEDELMEKKEL ÉS A TEMPLOMŐRSÉG PARANCSNOKÁVAL, HOGYAN ADJA ŐT KEZÜKBE. AZOK ÖRÜLTEK, ÉS MEGALKUDTAK VELE, ÍGÉRTÉK, HOGY PÉNZT ADNAK NEKI, ÉS Ő BELEEGYEETT, ÉS KERESTE A KEDVEZŐ ALKALMAT, HOGY ŐT KEZÜKBE ADJA A NÉP HÁTA MÖGÖTT.

A pászka ünnep a zsidók nagy-nagy ünnepe volt. Már egy hónappal előtte elkezdték a készülődést. Mindent kisöpörtek, megtisztítottak a házban, nem maradhatott benne kovászos kenyér sem. Csak a pászka, (peszah) mely a szegények kenyere volt.

Hogyan készülnek az ünnepre a papi fejedelmek és a farizeusok? Mert készülnek! Addig, el akarják intézni a zavarkeltő mestert, Jézust, hogy az ünnepük igazi ünnep lehessen. Mivel vannak elfoglalva? Azzal, akit zavarónak éreznek a saját ünnepi készülődésük elleninek.

És Júdás hogy készül? Egy a tizenkettőből. Felfogja, mit csinál? Megegyezik a papifejedelmekkel. Azok készek fizetni neki azért, mert segít nekik. Miért egyezi meg velük? Nem hinném, hogy azért, mert kell neki az a pénzt. Pusztán a harminc ezüstért nem tenné. Nem szereti Jézust, vagy csak nem eléggé? Szabad meggondolnunk, kiknek segít? Azoknak, akiket szerepük és hivatásuk miatt, mindenki tiszteletben tart. Tekintélytisztelő Júdás? A papok szava számára szent? Vagy csak ezt igazolja, mert vágyik a díjra? Vagy épp fordítva? Épp pénzvágyát igazolja tekintélytiszteletnek? Lát, vagy vak arra nézve mi következik tettéből?

Persze, érezni kéne, hogy sántít a dolog, hisz azok is, ő is, elfedi, eltitkolja, amit tenni készül. Jézus körében, a tanítványok közt marad, de hogyan? Mintha minden úgy leenne, rendben lenne, de KERESI A KEDVEZŐ ALKALMAT, HOGY KEZÜKBE ADJA... Mentséget keres és talál közben arra, amit csinál? Vagy itt már szabad lett a rosszra? Miért csinál olyat az ember, amit maga sem akar, amit maga sem tart jónak? Az ördög bújt bele... - mondjuk, mikor valaki nem bír magával... Azt hiszem, Júdás itt már rab. BEMENT A SÁTÁN ISKÁRIOTES JÚDÁSBA ... Más diktál neki. Azért tudta rabul ejteni, mert látta bűnét, de bűnbánat helyett igazolt, magyarázatot, mentséget talált arra, amiről tudta, hogy rossz... és az igazolt bűn fölé nőtt, uralkodni kezdett rajta... Mindenki rabja lesz annak, amit helyesel...

Nemrég olvastam Lázár Ervin egyik az életrajzi ihletésű írását. Elmondja benne, hogyan halt meg apai nagymamája. Negyedik gyereket várt huszonhétévesen.

"...Ekkor ült össze a Lázárok kupaktanácsa, és kimondta a szentenciát, ami sok, az sok, ez a gyermek nem születhet meg...a végrehajtást a sok mindenben járatos... nagynéném vállalta. Nagyanyám belehalt a vállalkozásba. Három árva maradt utána; a hétéves Pista, az ötéves Jancsi, és a hároméves Erzsike. Apám haláláig örökös árvaságban élt. Az anyja, mint egy csillag. Még minket is beborított a fénye. És a hiánya..." Csillagmajor - Zárványok

Ki akarta azt ami történt? Senki? Miért történt mégis? Mert valaki, ki tudja miért, igazolta annak jogosságát, hogy így lesz jó, többet tett, több sikerült, mint amennyit akart... Szabad azt gondolnunk, hogy tán az ördög bújt belé?

Mire, miféle tettekre nézve rejtőzködünk mások szemei elől, amit nem merünk nyíltan tenni, elvállalni, amit csak rejtve, bújva lehet... vigyázzunk az igazolásokkal, bűneink elfedésével, mert elkezdhet diktálni nekünk valaki, aki mindig búvóhelyet keres, elfoglalható szívet, úrrá lesz igazolt (nem valódi) életünkön, s ha diktálni kezd, olyat teszünk, amit sosem akartunk. Bár mindennél jobban vágynánk a fénybe, Krisztus közelébe, aki nem igazolva szeret...

TÚRMEZEI ERZSÉBET AZ Ő ÚTJA

Az emberek most is csak arra mennek, amerre fény vakít, arany csörög. És napról-napra vígan sorra telnek a bárok, színházak, börtönök. Valami kell, hogy a szívüket megejtse. Cím... rang... Név is elég, ha hangzatos. Tarka nimbusz... egy kis újságnyi lárma... s pénz...pénz! Nagy úr az. Ezreken tapos.

Valóság? Kinek kell ma a valóság?

A tömegeket megnyerni nem nehéz... S az emberek most is csak arra mennek, amerre fény vakít, arany csörög. S Krisztus után úgy, mint Krisztus előtt, megtelnek napról-napra mind a bárok, színházak, börtönök. Mit ért a nagy helyettes gyötrelem, gyalázat kín? Nem ez kell a világnak! Fölötte régen napirendre tért és megy, amerre kincset, kéjt kínálnak.

ELÉRKEZETT A KOVÁSZTALAN KNYEREK NAPJA, AMELYEN A HÚSVÉTI BÁRÁNYT LE KELLETT ÖLNI. ÉS JÉZUS ELKÜLDTE PÉTERT ÉS JÁNOST EZZEL A MEGBÍZÁSSAL: MENJETEK EL, KÉSZÍTSÉTEK EL NEKÜNK A HÚSVÉTI BÁRÁNYT, HOGY MEGEGYÜK. ŐK AZT KÉRDEZTÉK: HOL AKAROD, HOGY ELKÉSZÍTSÜK?

A pászka ünnep az egyiptomi szabadulásra való emlékezés, arra, hogy a bárányvérrel megjelölt házakat elkerülte Isten öldöklő angyala. Az védte a házaikat, e csapás után eresztette el őket a fáraó... Törvénybeiktatott hálaadás ünnep, az isteni szabadításért. Meghatározott ideje van, előírt szokásai, rendje...Az egész nép együtt készül minderre...

Ekkor történni kezd valami, amit megjövendöltek, amire Jézus készül, Isten akarata szerint épp teljesedik. Isten teljesíti, Krisztus által, az emberért, ki menthetetlen, megváltásra szorul. Itt lépik a tanítványok, akár tudják, akár nem, hogy mi lesz belőle. Egyetlen kérdés van, aki tudja, mi következik, tudja, mi az ára, vállalja-e azt, ami következik? A többiek annyit látnak belőle, amennyi rájuk tartozik. Nem az ő dolguk a beteljesítésen gondolkozni, övék a feltétel nélküli engedelmesség lehetősége, belesimulni Isten tervébe.

ÉS Ő AZT MONDTA NEKIK: ÍME MIKOR BEÉRTEK A VÁROSBA, SZEMBEJÖN VELETEK EGY EMBER EGY KORSÓ VÍZZEL, KÖVESSÉTEK ŐT, ABBA A HÁZBA, AMELYBE BEMEGY. ÉS MONDJÁTOK A HÁZ GAZDÁJÁNAK: EZT ÜZENI NEKED A MESTER: HOL VAN AZ A SZÁLLÁS, AHOL TANÍTVÁNYAIMMAL EGYÜTT MEGEHETEM A HÚSVÉTI BÁRÁNYT? Ő MAJD MUTAT NEKTEK EGY NAGY BERENDEZETT TERMET, OTT KÉSZÍTSÉTEK EL. ÉS MIKOR ELMENTEK, ÚGY TALÁLTAK MINDENT, AMINT MONDTA NEKIK; ÉS ELKÉSZÍTETTÉK A HÚSVÉTI BÁRÁNYT.

Mikor a nagy ünnepre, évenként egyszer az ország minden részéből jöttek az emberek ünnepelni, hova fértek? A jeruzsálemi rokonoknak, ismerősöknek kellett szállás és vacsora helyet adni azoknak, akik messziről érkeztek. Ez akkor természetes volt. Készültek rá mind a fogadók, mind az érkezők. Nem az a tanítványoknak kell fejüket törni rajta, hogy lesz-e aki befogad minket, a kérdés csupán az: HOL KÉSZÍTSÉK el?

Jézus nem mond nevet, sem címet. Mit mond? Szembetalálkoznak azzal, akinek nyomába kell szegődni. Egy korsó víz lesz nála, őt kell követni, és megkérdezni a hely felől. Mi derül ki ebből? Egyszerű ember, maga megy a vízért a korsóval. És? Mit kell kérdezni? Kiderül, hogy küldte őket. Ez elég. Olyan ember, aki a Mesternek és tanítványainak helyet ad. És a bizonytalan helyzetbe induló tanítványok megélhetik, mint pár nappal előbb azzal a szamárral, hogy valami előttük mozdul, lépve érte, részesei annak, ami teljesül.

ÉS MIKOR ELJÖTT AZ ÓRA, ASZTALHOZ TELEPEDETT AZ APOSTOLOKKAL EGYÜTT. ÉS ÍGY SZÓLT NEKIK : NAGY KÍVÁNSÁGGAL KÍVÁNTAM, HOGY EZT A HÚSVÉTI BÁRÁNYT VELETEK EGYÜTT ELKÖLTSEM MÉG SZENVEDÉSEM ELŐTT, MERT MONDOM NEKTEK, HOGY TÖBBÉ NEM ESZEM AZT, MÍG TELJESSÉGRE NEM JUT ISTEN ORSZÁGÁBAN. ÉS VETTE A POHARAT, HÁLÁT ADOTT ÉS EZT MONDTA: VEGYÉTEK EZT, ÉS OSSZÁTOK EL MAGATOK KÖZÖTT. MERT MONDOM NÉKTEK, MOSTANTÓL FOGVA NEM ISZOM A SZŐLŐTŐKE GYÜMÖLCSÉBŐL, MÍG EL NEM JÖN AZ ISTEN ORSZÁGA.

Milyen egyértelmű, s mégis mennyire nem tudják mi következik. Kimondja, hogy még a szenvedése előtt, kimondja, hogy nem iszik többé, hogy most és velük, utoljára... Amit az ember nem akar elhinni...azt nem hiszi el, képtelen rá, akkor szembesül csak, mikor teljesül.

Valakivel levelet váltottam. Leírtam neki, hogy miféle hite s lelke elleni akadályokra, miféle nehezekre számítson azon az úton, amit választott, amire hiszem, odaadón készül. Azért írtam le amit leírtam, mert féltem, úgy gondoltam, nincs tapasztalata, nem számol ezekkel. Válaszolt, úgy értelmezte soraimat, mintha le akarnám beszélni arról az útról, amit választott, amit eldöntött...Félek, nem is hisz nekem, majd csak annak, amit lát, ha majd lát, amit érez, ha majd érez, addig azt látja amit előre nézve biztató, vonzó, azt amit elérni vágyik...

Jézus hálát ad, odakötözi szívét az Atyához. Tudja mi következik, tudja mi van rábízva, tudja mit vállalt, tudja mi kezdődik. Hálát ad, és a hitéről bizonyságot tesz. Isten országába megy. Hogyan? Azt is kijelenti, amire majd emlékezniük kell. (Számol azzal hogy nem értik) Értük teszi, amit tesz, nekik ajándékozza e jelképes cselekedetben veszni kész testét, odaadását, így mondja, ezzel emlékezzenek erre az estére, erre a vacsorára, erre az ételre, italra...

AZTUTÁN VETTE A KENYERET, HÁLÁT ADOTT, MEGTÖRTE ÉS ADTA NEKIK EZT MONDVÁN: AZ ÉN TESTEM EZ, MELY TIÉRETTETEK ADATIK; EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE. HASONLÓKÉPPEN A POHARAT IS VETTE, MIUTÁN VACSORÁLT, ÉS EZT MONDTA: E POHÁR AMAZ ÚJ SZÖVETSÉG AZ ÉN VÉREMBEN, MELY TIÉRETTETEK KONTATIK. DE ÍME ANNAK KEZE, AKI ENGEM ELÁRUL VELEM VAN AZ ASZTALON. AZ EMBER FIA ELMEGY UGYAN, DE JAJ ANNAK AZ EMBERNEK, AKI ELÁRULJA ŐT. ÉS KEZDTÉK EGYMÁSTÓL KÉRDEZGETNI, VAJON MELYIK LEHET AZ KÖZÜLÜK, AKI EZT MEGTESZI?

Nem azt mondja, hogy jönnek az ellenségeim és megölnek, jönnek a gonoszok, akik miatt meg kell halnom... Nem! Azokhoz szól, akik körülveszik. Értük vállalja, akiket ezáltal megtartani akar. TESTEM TIÉRETTETEK ADATIK... VÉREM TIÉRETTETEK KIONTATIK... Felelhet bosszú arra amit tesz? Mennyivel egyszerűbb lenne haragudni azokra, akik megölik! Vajon hogyan nézhettek rá a tanítványok? Értük kell meghalni? Értük, akik szeretik? Miért? Mi értelme van? Értük inkább maradjon itt, tegyen csodákat, ahogy eddig! De hogy folytatja?

JAJ ANNAK AZ EMBERNEK - Vajon mit éreztek, mikor ezt hallották? Ki képes Őt elárulni? VAJON MELYIK LEHET AZ KÖZÜLÜK, AKI EZT MEGTESZI? - kérdezik, mert fogalmuk sincs róla, milyen kiszolgáltatottá lesznek, mennyire úrrá lesz rajtuk a gyávaság, az önféltés. Azzal kell szembesülniük később, a történések során, hogy mind képesek lennének rá...

PILINSZKY JÁNOS ISMEREM

Ismerem Jézus éjszakáit, és a bal lator istentelen magányát. A jótett szelíd mezejét, s a merénylő elhagyatott, üszkös kezét a tett után.

És ismerem a bárány vesztét, úgy is, mint aki veszkődve topog halálos esése előtt, és úgy is, mint aki hitével a meleg belsőt keresi.

DE JAJ ANNAK, AKI MEGTESZI... Aki kész igazolni a vétket, az kiszolgáltatja magát annak az erőnek, mely úrrá lesz fölötte, diktál, megront, elveszít. Tudjuk mire vagyunk képesek? Éreztük már, hogy minden-minden megromlik? Vágyunk mindennél jobban a fénybe, látni miért kellett értünk Jézusnak meghalni? Ha nem, jaj nekünk, beleveszhetünk a rejtőzködésbe, életünk, s cselekedeteink igazolásába, hamisságunk mindig teret ad a rossznak, s előbb utóbb úrrá lehet felettünk. Lehet-e minket megmenteni, életünket a váltsággal teljesíteni?

Ablonczy Ágnes