Hol, miben, hogyan állíthat meg minket Isten szava, hozzáérhet-e életünkhöz, szeretteinkéhez, egészségünkhöz, kapcsolatainkhoz... hogy életünket teljesítse, azt amire mi vágyunk, amit ígért, hogy krisztuskövető tanítványként ügyének szolgáivá lehetünk? Merünk ráébredni, mikor történik? Mérhet, mire vagyunk készen, mire nem, mivel kell megajándékoznia?

VERSENGÉS TÁMADT KÖZTÜK, HOGY KI KÖZÜLÜK A LEGNAGYOBB. Ő EZT MONDTA: A POGÁNYOK KIRÁLYAI URALKODNAK NÉPEIKEN, ÉS HATALMASKODÁSUKBAN JÓTEVŐNEK HIVATJÁK MAGUKAT. TI AZONBAN NE ÍGY CSELEKEDJETEK. HANEM AKI LEGNAGYOBB KÖZÖTTETEK, OLYAN LEGYEN, MINT AKI LEGKISEBB, ÉS AZ LEGYEN A VEZÉR, AKI SZOLGÁL. MERT MELYIK NAGYOBB, AZ, AKI AZ ASZTALNÁL ÜL, VAGY AKI SZOLGÁL? NEMDE, AKI ASZTALNÁL ÜL? DE ÉN, ITT KÖZÖTTETEK, OLYAN VAGYOK, MINT AKI SZOLGÁL. TI MARADTATOK MEG VELEM AZ ÉN KÍSÉRTÉSEMBEN: ÉS ÉN KIRÁLYSÁGOT ADOK NEKTEK ÖRÖKSÉGÜL, AMINT NEKEM IS ADOTT AZ ÉN ATYÁM, HOGY EGYETEK, IGYATOK AZ ÉN ASZTALOMNÁL, AZ ÉN ORSZÁGOMBAN, ÉS KIRÁLYI SZÉKEKBEN ÜLVE ÍTÉLJÉTEK IZRÁEL TIZENKÉT NEMZETSÉGÉT...

Jézus az utolsó vacsora közben arról beszélt, hogy most vannak együtt így utoljára, és valaki közülük őt elárulja. Akkor vetődik fel a nagy-nehéz kérdés, vajon ki képes erre, ki teszi meg?
Nyilván az árulásra való képességet, a gyengeséget, gyávaságot mérik magukban és egymásban. A valakiséget, kicsiséget, esendőséget. Hogy kerül ide a kivagyiság kérdése? Csak az lehet a válasz, hogy ők felmentették magukat a méréssel, biztosak lettek magukban, hogy még lehetőségként sincs bennük. Adódik a kérdés, köztük, a hűségesek közt ki a legtisztességesebb, a legkülönb, a legállhatatosabb, a legodaadóbb? Vajon kit is találtak maguk közt versengve leginkább megbecsülésre méltónak? Aki előtt fejet hajtanak, kalapot emelhetnek?

Jézus tudja, mi következik, tudja hogy ami próbaképpen jön, arra nincs tapasztalatuk, nincs mércéjük. Alkalmatlan a mércéjük, ha az eddigi helytállást veszik alapul. A világban működő dolgokra nézve méricskélnek, az emberekhez viszonyítanak. Jézus közelében is, és az Isten országában is efféle megbecsülésre, ennek jeleire vágynak... Jézus megpróbál utalni arra, hogy életével mit példáz, másféle nagyság a fontos, de úgy tűnik, meg sem érinti őket az ami orruk előtt mozdul, ami a még jelenlévő Mester szavainak nyomán hallható s érthető lenne.

SIMON, SIMON! ÍME A SÁTÁN KIKÉRT TITEKET, HOGY MEGROSTÁLJON MINT A BÚZÁT. DE ÉN IMÁDKOZTAM ÉRTED, HOGY EL NE FOGYATKOZZÉK A TE HITED; TE AZÉRT, HA MAJD MEGTÉRSZ, ERŐSÍTSD A TE ATYÁDFIAIT. Ő PEDIG ÍGY VÁLASZOLT NEKI: URAM, TEVELED KÉSZ VAGYOK BÖRTÖNBE, VAGY HALÁLBA MENNI. DE Ő ÍGY SZÓLT: MONDOM NEKED PÉTER, MA NEM SZÓL ADDIG A KAKAS, MÍG TE HÁROMSZOR MEG NEM TAGADOD, HOGY ISMERSZ ENGEM...
Félek, azért szólítja éppen Pétert, mert ő lehetett az iménti versengés győztese, bizonyára őt tartották a többiek maguk között a legkülönbnek, a becsülésre méltó legnagyobbnak... De Jézus nem csak szívüket látja, azt is tudja mi következik, tudja, hogy amit magul felől látnak és hisznek, az mind kevés ahhoz, hogy megállhassanak abban, ami következik.Miért kevés?

A SÁTÁN KIKÉRT TITEKET, HOGY MEGROSTÁLJON MINT A BÚZÁT...

Itt többről van szó, nehezebb helyzetről, mint ami úgy általában adódik az életük során. Mert egészen egyedül maradnak! Jézusnak is a teljes egyedül maradásban kell elhordozni, amit önmagára vállalt. Itt akkora a tét, mint amekkora mióta a világ, világ, nem volt. A megváltás lehetősége, az üdvösség lehetősége a méltatlanná lett ember számára. Nincs, aki megállhat a gonosz erővel szemben, ha Jézus nincs mellette. Egyedül Jézus Krisztus képes elhordozni, vállalni, hogy általa teljesedhessen az Atya akarata.

Péter fogadkozik, nem hisz neki. Nyilván tele van bizonyításvággyal, tán sértettséggel is, hogy ezt feltételezi róla, aki az életét adná érte... Hiszi, biztos saját hűségében. Igen ám, de az ő mércéje csupán a tegnap, s nem tudja, mivel kell szembenézni ma és holnap...

AZTÁN MEGKÉRDEZTE TŐLÜK: VOLT-E VALAMIBEN HIÁNYOTOK, MIKOR ELKÜLDTELEK TITEKET ERSZÉNY, TÁSKA, ÉS SARU NÉLKÜL? AZT FELELTÉK: SEMMIBEN SEM. MOST AZONBAN - FOLYTATTA - AKINEK ERSZÉNYE VAN VEGYE ELŐ, HASONLÓKÉPPEN A TÁSKÁT; ÉS AKINEK NINCS KARDJA, ADJA EL A FELSŐRUHÁJÁT ÉS VEGYEN.

Különösnek tűnő kérdés, miért kérdezhette ezt tanítványaitól Jézus? Mit gondoltat velük végig a holnapért? Azt, ami mögöttük van, amiben mellettük volt, amiben szavára indultak. Hányszor látszott útjuk, küldetésük bizonytalannak, megoldhatatlannak, teljesíthetetlennek, lehetetlennek, képtelenségnek? Elég volt-e az, amivel útra bocsátotta őket, volt-e amiben hiányt szenvedtek az út lehetőségét biztosító dolgokra nézve?

MOST AZONBAN - mondja nekik Jézus, olyan időszak következik, olyan keserves napok, amikor minden erejükre, hitükre, bizonyságukra, figyelmükre, odaadásukra szükségük lesz, hogy ne vesszenek örökre abba, ami következik. Félti őket, mert bele lehet veszni a magunk és mások felőli illúzióink, a magunk látása szerinti elvárások miatti keserves csalódásokba... Mintha mindig úgy kéne lenni a dolgoknak, ahogy eddig, s mindig abban kéne megmaradnunk, megtartatnunk, élnünk. Észre sem vesszük, dolgokhoz, helyzethez... ragaszkodunk.

"Aki megfeledkezik a tenger hatalmáról... veszélynek teszi ki magát... Aki hajón utazik, már nem is látja a tengert. Azt képzeli a tengerről, hogy a hajó hordozására való...elvesztik érzéküket az iránt, ami az övék. Tévedésből abszolútnak hiszik, eszünkbe sem jut immár, hogy védelmezzék. Mert aki már nem figyel oda, és megfeledkezik róla, hogy hajón lakik, eleve szinte védtelen, és nemsokára látni fogja, hogyan támad fel körülötte a tenger, s mossa el hullámaival... Egyszóval a nyílt vizeken hajóztunk, s társaim a fedélzet rabjai voltak... Egy éjszaka azonban feltámadtak az elemek... A habok egy-egy feltorlódása alkalmával valósággal minden a semmilétben lebegett...okádásra kényszerítve a padlóhoz lapított utasokat ... Mi lesz velünk, ha a víz, a hajó, összevissza beszélnek? Én hallottam dadogásukat, és soha nem tudnám elfelejteni...Pedig ők a keret és a váz... Rossz dolog, mikor életünk kerete gyötör bennünket. Amikor újra munkát ad az, ami már elkészült..." A. St. de Exupéry - Citadella
A tenger nem a hajóért van, a hajót építették a rajta való átkelésre, de össze is törhet a viharban. Minden útrakelésben benne a lehetőség. Az elveszésre és a megmaradásra...

MONDOM NEKTEK, MÉG ENNEK AZ ÍRÁSNAK IS BE KELL TELJESEDNIE RAJTAM:
ÉS BŰNÖSÖK KÖZÉ SZÁMLÁLTATOTT. AMI ELRENDELTETETT FELŐLEM, AZ MIND BETELJESEDIK. AZOK PEDIG ÍGY SZÓLTAK: URAM, ITT VAN KÉT KARD; CSAK ENNYIT MONDOTT RÁ: ELÉG.

Mi következik most? A próféciákra utal, arra amit Isten ígért, ami teljesedik. A Messiásról szóló írások, a próféciák teljesülnek. Pontosan idézi. Amiért és amire közéjük kellett jönni:

"Megvetett volt és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfija, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk mit a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki... önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, sokak vétkét vállalta magára és közbenjárt a bűnösökért... " Ézsaiás 53:3-12.

És nem értik, egyáltalán nem fogják fel mi következik. Kiderül a válaszukból. Mit mondanak? Arra, ami bekövetkezik, ami minden emberi erőt, akarást, vágyat, álmot, illúziót... elsöpör? URAM, ITT VAN KÉT KARD... mire készen állnak vele szemközt? Mit mondhat erre? Érti, s nem magyaráz többet... ELÉG - mondja nekik, elfogadva a teljes értetlenséget.

AKKOR ELTÁVOZOTT, ÉS SZOKÁSA SZERINT AZ OLAJFÁK HEGYÉRE MENT; KÖVETTÉK ŐT A TANÍTVÁNYOK IS. ÉS MIKOR ODAÉRTEK, ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: IMÁDKOZZATOK, HOGY KÍSÉRTÉSBE NE ESSETEK.

Jézus látja, amit láthat, érti, amit érthet, a feladat rémítő, a próba félelmetes, magára maradt.
Istent keresi, Atyját, aki küldte, aki által a vállalhatatlan is vállalható lesz, a teljesíthetetlen is teljesíthető. Kéri az őt követő tanítványokat, imádkozzanak, mert a kísértés ideje itt van...

MAJD ELTÁVOZOTT TŐLÜK, MINTEGY KŐHAJÍTÁSNYIRA, S TÉRDRE ESVE ÍGY IMÁDKOZOTT: MINDAZÁLTAL NE AZ ÉN AKARATOM LEGYEN MEG, HANEM A TIED. ÉS ANGYAL JELENT MEG NEKI A MENNYBŐL, ÉS ERŐSÍTETTE ŐT. ÉS HALÁLOS GYÖTRŐDÉSBEN MIND BUZGÓBBAN IMÁDKOZOTT, ÉS VEREJTÉKE, MINT MEGANNYI VÉRCSEPP HULLOTT A FÖLDRE.

Soha senki nem maradt úgy egyedül, mint Ő akkor. Nekünk csak nyomába kéne lépni, úgy, hogy közben ő van nekünk, már mindig van nekünk Szentlelke által, kérhetjük és várhatjuk segítségét. Rá rászakadt a világ minden terhe, nyomorultsága, azt kellett akkor elhordozni. Ő, aki mindig kész volt, beleborzad az elhordoznivalóba. Teste-lelke önkéntelen tiltakozik: ATYÁM, HA AKAROD, VEDD EL TŐLEM EZT A POHARAT végtelen keserű a megvettetés, elhagyattatás, pohara...de fejet hajt:

Milyen megrázó nincs körötte egy sem, egyetlen egy sem, s akkor Isten angyalt küld, hogy erősítse. Nem a feladatot veszi el, nem törli a kínt, a szenvedést, ANGYALT küld, aki erősít.
Szabad tudnunk. Istennek hatalma van arra, hogy az általa ránk bízott feladatot véghez vihessük. Nem leveszi vállunkról, hanem erőt ad hozzá. Követet küldi segítségünkre. Ne féljünk, ha úgy érezzük, nincs senki, magunkra maradtunk, - küldi erősítő angyalait...

Matolcsyné, a vakok misszionáriusa, az első világháború alatt, a frontról hazajövőket segít ellátni. Sok a vak, akik számára bezárul a világ, hát ő szemük lesz és kezük, látogatja őket, felolvas nekik... Aztán később is, bibliaórákat tart a vakok intézetében. Mikor hall a vakoknak nyomtatott speciális könyvekről, s megtudja, hogy ezek közt még nincs Biblia, vágy születik benne, megvásárolni a szedőgépet. Mikor megtudja, mennyibe kerül az a különleges nyomdagép: negyvenezer korona, akkor se adja fel, pedig rettenetes nagy pénz, kifizethetetlen. Megindulva marad érte, sok helyen beszél róla. Egyik helyen, mikor elmondta mit szeretne, az asszonyok ott azonmód levették magukról aranyékszereiket, és felajánlották e célra. De hát ez is kevés. A férje nem érti, csúfolódik is vele: "Ha olyan jóba vagy az Úristennel, miért nem szólsz neki!." Ő hittel harcolt, várakozás közben helyet készített birtokukon a gépnek...

"Most adott hálát nagyszüleiért, akik taníttatták idegen nyelvekre. Így egyik levelet írhatta a másik után a különböző Biblia Társulatoknak, kérve anyagi segítségüket...Egy nap sok levelet hozott neki a postás. Köztük volt egy levél külföldről is, Angliából. Mielőtt felnyitotta volna, azt mondta: Látjátok, itt a válasz! A levelet kibontotta. Két idős hölgy írta, akik hallották, Magyarországon még nincs a vakoknak Bibliájuk, ezért ők úgy gondolták,ez összeget odaszánják e célra. Az angol font magyar pénzre átszámítva pontosan 40 000 koronát tett ki.

Mihez kezdünk a lehetetlen helyzetekben, az erőnket meghaladó próbák közepette? Hisszük, amit előtte hittünk? Vagy mindent megkérdőjelezünk? Merjük ügyünket Istenre bízni? Hogy Ő döntsön, ő adjon, vagy ne adjon lehetőséget?

IMÁDKOZÁSA VÉGEZTÉVEL FÖLKELT, TANÍTVÁNYAIHOZ MENT, ÉS ALUDVA TALÁLTA ŐKET A SZOMORÚSÁG MIATT. ÍGY SZÓLT NEKIK: MIT ALUSZTOK? KELJETEK FEL, ÉS IMÁDKOZZATOK, HOGY KÍSÉRTÉSBE NE ESSETEK.

Mitől alszanak? Milyen meghökkentő! A SZOMORÚSÁG MIATT... nem készek ellenállni. A csalódottság elveszi az erőt, a szomorúság megfoszt a lelki éberségtől, nem enged harcolni.
IMÁDKOZZATOK, HOGY KÍSÉRTÉSBE NE ESSETEK... A kísértésben egyetlen lehetőségünk van: imádkozni, hittel keresni Őt, aki megkísértetett s megtartatott abban a rémísztő éjszakában. Testét sanyargathatták, de lelke mindvégig kész maradt arra, amit az Atya akart.

Ablonczy Ágnes