Hogyan nézzük a szenvedőket, ha az ő szenvedésük minket is érint, ha terheikből olykor - akarjuk, nem akarjuk, - mi is kapunk? Eszünkbe jut ilyenkor, hogy a kényszerítő felvállalás, a kereszthordozás Krisztus adta lehetőség, a részvétel lehetősége? Ahogy ő, amit ő vállalt?

KÖVETTE ŐT A NÉP, ÉS SOK ASSZONY IS, AKIK GYÁSZOLTÁK ÉS SIRATTÁK. JÉZUS PEDIG HOZZÁJUK FORDULT, ÉS AZT MONDTA: JERUZSÁLEM LEÁNYAI, NE ENGEM SIRASSATOK, HANEM MAGATOKAT, ÉS MAGZATAITOKAT SIRASSÁTOK. MERT ÍMÉ JÖNNEK NAPOK, AMELYEKEN EZT MONDJÁK: BOLDOGOK A MEDDŐK, ÉS A MÉHEK, AMELYEK NEM SZÜLTEK, AZ EMLŐK, AMELYEK NEM SZOPTATTAK. AKKOR MAJD AZT KIÁLTJÁK A HEGYEKNEK: SZAKADJATOK RÁNK! ÉS A HALMOKNAK: BORÍTSATOK EL MINKET! HA A ZÖLDELLŐ FÁVAL EZT MŰVELIK, MI TÖRTÉNIK MAJD A SZÁRAZZAL?

Az ASSZONYOK sírva követik Őt. Mi fáj nekik, mi rettenti őket, kit siratnak, miért könnyeznek?
Az hat rájuk, amit látnak, attól fakadnak sírva, ami Krisztussal történik... Belesajdul a szívük.
A megvert, töviskoszorús, magát vonszolni alig tudó Jézus látja őket, akik sírnak. Miért is?
A vérverítékes szenvedés, a kiszolgáltatottság, a kegyetlen ítélet, kínhalál réme miatt sírnak.
Mit mond nekik? NE ENGEM SIRASSATOK, HANEM MAGATOKAT ÉS MAGZATAITOKAT...
Nem ilyen a mi nagypéntekünk ma is, azóta is? Felidézzük szenvedését, hogy sírni tudjunk?

Kedd délután a teraszunkat udvar felé lezáró üvegfalát pucoltam, ami tele volt verébpiszokkal. Rendrakásba fogtam, tehetetlen kínnal, épp előtte temettük el pulikutyánkat, ki hetek óta alig evett, nem csak öreg volt, szenvedett, daganatos beteg volt...Az ünnepnapok részvéttel teli szomorúságban teltek... Szóval kedden, nagy-nagy búbánatomban nem figyeltem, s ahogy az üvegfal fölé hajoltam, a túlsó felét letörölni, beleütköztem egy fölé hajló rózsaágba. Megsebezte a fejemet ez a felém meredő tövis...Szisszentem, kicsit vérzett, fájt, de eltörpült lelkem kínja mellett, hogy az a hűséges kis jószág többé nem les, nem vár ott kinn a teraszon minket...

NE ENGEM SIRASSATOK, HANEM MAGATOKAT ÉS MAGZATAITOKAT...Úgy ünnepelünk, úgy emlékezünk halálára, hogy újra siratjuk Őt, kit keresztre feszíthettek. Mondhatja nekünk maga Jézus Krisztus, hogy ne Őmiatta sírjunk, hisz nincs értelme többé, magunk miatt kellene sírnunk, a ránk elkövetkező jogos ítélet miatt, mert eljön Isten haragjának, ítéletének napja, és elveszünk el nem vállalt, meg nem bánt bűneink miatt váltsága nélkül.

Tegnap este, az egész napos levéltári kutatás után fáradt voltam, bekapcsoltam a televíziót, épp egy magyar film ment, Jób lázadása... Odaragasztott az, ahogy ez a zsidó férfi gyereket választ, még mielőtt elhurcolják őket. Mert sejthető már, az következik. Ha lenne gyereke,... de mind a hét meghalt kicsi korában... Életrevaló árvát választ ki, akire örökséget hagyhat...
Van a filmben egy jelenet. Róza, a felesége kimegy a temetőbe, ahol hét gyermek sírja várja. Elvetted őket... szorong, lázad szíve Isten előtt. Nem tudja az időket, nem lát ki saját életéből. Az asszony nem tudja, olyan idő következik, amikor igaz lesz: BOLDOGOK A MEDDŐK... Miért vétettek el? Nincs rá válasz. Lehet jó, hogy nem élték meg azt, amiben nekik részük lesz?

VITTEK PEDIG KÉT GONOSZTEVŐT IS, HOGY VELE EGYÜTT KIVÉGEZZÉK. MIKOR PEDIG ODAÉRTEK ARRA A HELYRE, AMELYET KOPONYA-HELYNEK HÍVNAK, OTT MEGFESZÍTETTÉK ŐT ÉS A GONOSZTEVŐKET, EGYIKET JOBB, MÁSIKAT BALKÉZ FELŐL. JÉZUS ÍGY IMÁDKOZOTT: ATYÁM, BOCSÁSS MEG NEKIK, MERT NEM TUDJÁK MIT CSELEKESZENEK... AZUTÁN SORSOT VETETTEK, HOGY MEGOSZTOZZANAK RUHÁIN. ÉS A NÉP OTT ÁLLOTT ÉS NÉZTE...

Hova kerül Jézus? Az történhet vele, ami azokkal... Micsoda botrány! Ők nem fogják fel, se az ítéletet kimondók, se a keresztre feszítők. Az ártatlan, a gonoszok közé számlálva. Elvállalta! Hogyan imádkozik Jézus? BOCSÁSS MEG NEKIK... NEM TUDJÁK MIT CSELEKEDNEK...

Jézus tudja bűnük súlyát és következményét... Jaj annak, aki bűnt követ el, mert minden bűn büntetésért kiált, büntetést követel. Akár tudják, akár nem. Krisztus tudja, félti őket az ítélettől.

CSÚFOLTÁK ŐT A FŐEMBEREK IS: MÁSOKAT MEGMENTETT, MENTSE MEG MAGÁT, HA Ő A KRISZTUS, AZ ISTEN VÁLASZTOTTJA. FINTOROKAT VÁGTAK A KATONÁK IS, ODAMENTEK HOZZÁ, ECETTEL KÍNÁLTÁK, ÉS EZT MONDTÁK NEKI: HA TE VAGY A ZSIDÓK KIRÁLYA, SZABADÍTSD MEG MAGADAT. FELÍRÁS IS VOLT FELETTE, GÖRÖG, LATIN ÉS HÉBER BETŰKKEL: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA...

Akik megalázták, akik elítélték, a FŐEMBEREK, mivel csúfolják Őt? Azzal verik arcul, amiről lemondott. Miért nem él az isteni erővel, hatalommal? El merte, el bírta elengedni, tudja nem ellenük fordítani. Eszükbe se jut, nem sejtik, Istent csúfolják meg, aki megmentésükért engedi, amit enged. Iszonyú vak, ostoba az ember, aki nem lát a dolgok mögé, aki azt hiszi megteheti, mert Isten nem lép közbe, és ha engedi nekik megtenni, hát igazuk lehet?!

Jézus Krisztus valóban király, igaz, amit róla írtak. Olyan király, ki nem él hatalmával másokkal szemben. Szabad arra, hogy ne gyűlöljön, ne vádoljon, hogy megváltson. Kinek a királya ma?
Miféle trónfosztások történnek ma is, miféle csúfság, mert nem akarjuk belátni amit láthatnánk, csak címkéket gyártunk, mindarról, amit Krisztus királyságáról, Isten országáról hallottunk, tudunk, amit élhetnénk, de csak címkézve igazolunk, ide-oda akasztgatjuk, templomra, papra, szokásokra, bibliára, ahelyett, hogy megélnénk, s Krisztust magunkon uralkodni engednénk...

A MEGFESZÍTETT GONOSZTEVŐK KÖZÜL PEDIG AZ EGYIK SZIDALMAZTA ŐT: MIFÉLE KRISZTUS VAGY TE? SZABADÍTSD MEG HÁT MAGADAT, S MINKET IS. DE A MÁSIK MEGDORGÁLTA ŐT, ÉS EZT MONDTA: NEM FÉLED AZ ISTENT? HISZEN TE IS UGYANAZON ÍTÉLET ALATT VAGY! MI UGYAN MÉLTÁN, MERT CSELEKEDETÜNK MÉLTÓ BÜNTETÉSÉT VESSZÜK, EZ AZONBAN SEMMI ROSSZAT NEM CSELEKEDETT. ÉS KÉRTE JÉZUST: URAM, EMLÉKEZZÉL MEG RÓLAM, MIKOR ELJÖSSZ A TE KIRÁLYSÁGODBA. ÉS ÍGY FELELT NEKI JÉZUS: BIZONY MONDOM NEKED, MA VELEM LESZEL A PARADICSOMBAN.

Hogy viszonyul az ártatlan, tiszta Jézus Krisztus azokhoz, akik méltán kerültek mellé bitófára?
Nem a maga gyalázatával van elfoglalva, meghallja amit egymás közt beszélnek, érzi azt is, mi van szavaik mögött. A két GONOSZTEVŐ közt mi a különbség? Az egyik a csúfolódó tömeghez igazodik, átveszi a hangjukat, nem látja, nem érzi a lehetőséget, ott a halál torkában sem, míg a másik lát, hall, érez, vágy ébred benne, hozzá tartozni, részt kérni királyságából...

AKKOR JÉZUS HANGOS SZÓVAL KIÁLTVA EZT MONDTA: ATYÁM, A TE KEZEDBE TESZEM LE AZ ÉN LELKEMET. E SZAVAK UTÁN KISZENVEDETT. AMIKOR PEDIG A SZÁZADOS LÁTTA MI TÖRTÉNT, DICSŐÍTETTE AZ ISTENT, ÉS EZT MONDTA: BIZONY, EZ AZ EMBER IGAZ VOLT.

A végtelen kínban, a teljes magárahagyottságban is Atyának, Úrnak, Mindenhatónak tudja Istent. Kezébe teszi a lelkét. ATYÁM, A TE KEZEDBE TESZEM LE AZ ÉN LELKEMET...

A római SZÁZADOS, aki idegenként van jelen, a parancs végrehajtóként, kívülről nézi végig a keresztre feszítést, Krisztus haláltusáját, hallja mit mond közben, közelről nézi, és látja, hogy nem kötözi semmiféle indulat, nem káromolja Istent, hogy megtörténhet, ami történik, belé vetett hite eleven, nem feledi miért jött, nem gyűlöli a megfeszítőket, nem átkozza a csúfolókat...

A százados DICSŐÍTETTE AZ ISTENT, ÉS EZT MONDTA: BIZONY, EZ AZ EMBER IGAZ VOLT... Mit jelent ez szemünkben, annak bizonyossága, hogy valaki IGAZ EMBER? Szavai és tettei együtthangzanak, ugyanarról szólnak. Az a százados dicsőítette Istent Krisztusért. Szavai és tettei együtt vallottak az Atyáról. Úgy élt, ahogyan beszélt, úgy halt, ahogy élt...

MINTEGY HAT ÓRA VOLT, AMIKOR SÖTÉTSÉG BORULT AZ EGÉSZ FÖLDRE, EGÉSZEN KILENC ÓRÁIG. ÉS ELHOMÁLYOSODOTT A NAP, ÉS A TEMPLOM KÁRPITJA KÖZÉPEN KETTÉHASADT...

Miért ment oda a tömeg? Kíváncsi volt arra, mi történik. Azzal, aki eddig annyi csodát tett. Míg élt, mindvégig lesték, provokálták volna a csodát. Nyilván érthetetlen volt, miért nem teszi, ha tehetné? Mit érzett kiszenvedése után a SOKASÁG? Mitől éreztek másképp halála után, mint előtte? Mennyire jellemző, hogy a sötétség, az elhomályosuló nap, a templom hasadó kárpitja ijeszti csak meg őket. Mert szemükben, - akik kiszolgáltatottak időjárásnak, napfénynek és borúnak, - ez már Isten rosszallásának, s keresztre feszítők elleni haragjának jele lehet.

S AZ EGÉSZ SOKASÁG, AMELY KIVÁNCSISÁGBÓL MENT ODA, MIKOR LÁTTA MI TÖRTÉNT, MELLÉT VERVE TÉRT HAZA. TÁVOLRÓL OTT ÁLTAK ISMERŐSEI MIND ÉS AZ ASSZONYOK, AKIK GALILEÁBÓL KÖVETTÉK ŐT, LÁTTÁK MINDEZEKET...

A SOKASÁG...MELLÉT VERVE TÉRT HAZA... Vajon mit vettek magukra? Tán vádolták a keresztre feszítőket? Van különbség vád és vád között? Lehetett azért vádolni magukat, mert szó nélkül, véres cirkuszi nézőként nézték, lehet azért vádolni magukat, mert nem szóltak érte, nem védték meg a papok ítéletétől? Mi vádolja őket? Az elemek játéka, vagy saját szívük?

A bűnbánatnak, a bűn elvállalásának akkor van értelme, ha azt utálom meg, amit tettem. Ha úgy vállalok, hogy más ellen szól, bűnbánatom értelmetlen, hiábavaló, nem tesz szabaddá. Ha továbbcipelem azt, amitől szabadulnom kell, és nem Őt hordozom szívemben, azt, amit Ő tesz vállamra, akkor csak az ember van, az emberi esendőség kínja, nincs miért dicsőíteni Istent.

Mögöttünk a nagypéntek, húsvét, mit idéztünk, miféle szomorúság érintett minket Krisztus értünk vállalt áldozatára való emlékezés közben? Készek vagyunk-e más szenvedők terhét vállalni, mint a cirénei, vagy ma is csak sírunk a megváltoztathatatlanon, az elárult és megvert Krisztuson, s nem magunkon, és magzatainkon, akik beleveszünk a vádolók tömegébe? Fáj hogy kívül vagyunk, kívül maradhatunk? Hiába vállalta értünk Ő, ha nem kell minket kiváltani.

NE ENGEM SIRASSATOK, HANEM MAGATOKAT, ÉS MAGZATAITOKAT SIRASSÁTOK...

Vajon megcsúfoltatik ma is Jézus Krisztus? Mi is magunkat igazoló címkének használjuk, s Isten országa jelenvalóságának igazolására a kereszténységünket, a templombajárást, a vallás gyakorlását, a szertartásokkal való élést... Miért csak szóba tesszük amit feltámadásának erejéről tudunk? Lehetnénk szabadok Lelke által élni királyságát, valóságos uralkodását?

Tőle várjuk, ma is, lépjen, tegyen még, még valamit, bizonyítsa nekünk jelenvalóságának erejét, hatalmát, istenvoltát? Vajon azokhoz tartozunk, akik mellüket verik az életét kioltók miatt, vagy vállaljuk, Jézusnak miattunk kellett hordozni a keresztet? Mi születik bennünk, mit láttatunk? A százados igaznak érezte Őt akit látott, kimondta e bizonyosságát. Dicsérte az Istent.

Ablonczy Ágnes