|
Újszövetség - Lukács 24:13-32.
ÉS ÍME AZOK KÖZÜL KETTEN UGYANAZ NAP EGY FALUBA MENTEK, AMELY JERUZSÁLEMTŐL HATVAN FUTAMNYIRA FEKSZIK ÉS A NEVE EMMAUS. ÉS BESZÉLGETTEK EGYMÁSSAL MINDAZOKRÓL A DOGOKRÓL, AMELYEK TÖRTÉNTEK. BESZÉLGETÉSÜK ÉS KÉRDEZŐSKÖDÉSÜK KÖZÖTT, MAGA JÉZUS IS ODASZEGŐDÖTT HOZZÁJUK, ÉS EGYÜTT MENT VELÜK AZ ÚTON. DE LÁTÁSUK MEGZAVARODOTT, ÉS NEM ISMERTÉK MEG ŐT. Ő ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: MICSODA BESZÉDEK EZEK, AMELYEKET ÚTKÖZBEN EGYMÁSSAL VÁLTOTOK? AZOK SZOMORÚ ARCCAL MEGÁLLTAK; MEGSZÓLALT AZ EGYIK, AKINEK NEVE KLEOFÁS, ÉS EZT MONDTA NEKI: CSAK TE VAGY AZ EGYEDÜLI IDEGEN JERUZSÁLEMBEN, AKI NEM TUDOD MI TÖRTÉNT OTT, EZEKBEN A NAPOKBAN? MI TÖRTÉNT? - KÉRDEZTE. AZOK MEGMONDTÁK NEKI: AMI A NÁZÁRETI JÉZUSON ESETT, AKI PRÓFÉTA VOLT CSELEKEDETBEN, S BESZÉDBEN A HATALMAS ISTEN ELŐTT, ÉS AZ EGÉSZ NÉP ELŐTT, ÉS HOGY MI MÓDON ADTÁK ŐT A PAPIFEJEDELMEK ÉS A MI FŐEMBEREINK HALÁLOS ÍTÉLETRE, ÉS FESZÍTETTÉK MEG ŐT. PEDIG MI AZT REMÉLTÜK, HOGY Ő VÁLTJA MEG IZRÁELT. DE MÁR ELMÚLT HARMADNAPJA, HOGY MINDEZEK MEGTÖRTÉNTEK. IGAZ, HOGY NÉHÁNY KÖZÜLÜNK VALÓ ASSZONY IS MEGDÖBBENTETT MINKET. EZEK JÓKOR REGGEL A SÍRNÁL VOLTAK, ÉS MIKOR NEM TALÁLTÁK A TESTÉT, VISSZAJÖTTEK, ÉS AZT MONDTÁK, HOGY ANGYALOK JELENÉSÉT LÁTTÁK, AKIK AZT HIRDETTÉK, HOGY Ő ÉL. ÉS AZOK KÖZÜL, AKIK VELÜNK VOLTAK, NÉMELYEK ELMENTEK A SÍRHOZ, ÉS ÚGY TALÁLTÁK, AMINT AZ ASSZONYOK IS MONDTÁK. ŐT MAGÁT AZONBAN NEM LÁTTÁK. JÉZUS AZT MONDTA NEKIK: Ó BALGATAG ÉS REST SZÍVŰEK MINDAZOKNAK AZ ELHÍVÉSÉRE, AMIKET A PRÓFÉTÁK MONDTAK! VAJON NEM EZEKET KELLETT-E ELSZENVEDNI KRISZTUSNAK, ÉS ÚGY MENNIE BE AZ Ő DICSŐSÉGÉBE? ÉS ELKEZDVE MÓZESTŐL ÉS MINDEN PRÓFÉTÁTÓL, MAGYARÁZTA NEKIK AZ ÖSSZES ÍRÁSOKBAN AZT, AMI ŐRÁ VONATKOZIK. KÖZEL VOLTAK MÁR AHHOZ A FALUHOZ, AMELYBE MENTEK, ÉS Ő ÚGY TETT, MINTHA TOVÁBB AKARNA MENNI. DE ŐK UNSZOLTÁK: MARADJ VELÜNK, MERT IMMÁR BEESTELEDIK, ÉS A NAP IS LEHANYATLOTT! BEMENT AZÉRT, HOGY VELÜK MARADJON. ÉS MIKOR AZ ASZTALHOZ TELEPEDETT VELÜK, VETTE A KENYERET, HÁLÁT ADOTT, MEGTÖRTE ÉS ADTA NEKIK. EKKOR MEGNYÍLT A SZEMÜK ÉS MEGISMERTÉK ŐT, DE Ő ELTŰNT ELŐLÜK. ÉS ÍGY SZÓLTAK EGYMÁSHOZ: VAJON NEM MELEGEDETT-E ÁT BENNÜNK A SZÍV, MIKOR BESZÉLT NEKÜNK AZ ÚTON, ÉS MIKOR MAGYARÁZTA NEKÜNK AZ ÍRÁSOKAT?
A politikai tér felől mostanában annyi vádaskodó rosszindulat terem körülöttünk és feleletként bennünk, hogy néha csüggedten azt érzem, elnyel a reménytelenség, belefulladok. Ki kéne belőle kapaszkodni valamiképp, de emberileg nincs semmi biztató, reményt keltő...
Szeretnék idézni pár mondatot Lázár Ervin egyik történetéből, a címe: Tüskés varabin
"Néhány hete vendégségben voltunk valahol. Úgy adódott, hogy egy ágyban kellett aludnom a fiammal... Sokáig firgett, forgott, rugdalózott, karattyolt. Egy kicsit untam már. - Aludjál! - mordultam rá. - Jó - mondta komolyan - elalszom. - És súgva hozzátette - nagyon szépeket fogok álmodni. Nézd te is! ...Tehát onnan való ez a fránya tüskés varabin... a fiam nem tudja, hogy lekéstem az álmát... Nem tudtam elaludni. Először az örömtől; hogy íme itt van egy ember, aki jószívvel és barátsággal az álmába invitál. Aztán meg a bánattól, hogy hiszen lehetetlen ajándékot adott, nem ülhetek be - mint egy moziba - álma közepébe. ...Aztán, mikor nagy nehezen sikerült elaludnom, színekről álmodtam. Égő vöröseket láttam, szelíd kékeket és olyasféle habkönnyű zöldeket, amilyeneket csak kora májusi, ligetes réteken lehet látni. Könnyen lehet, hogy nem is én álmodtam, hanem az ő álmát láttam..."
A történetből, kettejük közti beszélgetésben kiderül, hogy egyáltalán nem azt látta álmában, amit kisfia, aki egy tüskés varabinról álmodott, s apját arra emlékeztetné, amit akkor látott...
Persze csak ő. Miből születnek az álmaink? Ha rájövünk, ha nem, nem csupán az álmaink nem találkoznak, azzal se mindig találkozunk, amit valóságosan hallunk, látunk, megélünk. Hiába beszél róla a másik, hiába mond el róla mindent, hiába tudjuk, amit tudhatunk, képtelenek vagyunk magunk számára valóságként kezelni...
Ma egy olyan történetrészhez érkeztünk, melynek szereplői, ha emlékeznek is arra, amit Jézustól hallottak, ha hallották is, amit a hírt hozó asszonyok mondtak, számukra nincs jelentősége, mások öröme nem örömforrás számukra, csak az eszükhöz érkezik a hír, s az nem képes elfogadni, nem változtat azon ami annyira fáj, ami rettenti, ami kétségbe ejti őket...
ÉS ÍME AZOK KÖZÜL KETTEN UGYANAZ NAP EGY FALUBA MENTEK, AMELY JERUZSÁLEMTŐL HATVAN FUTAMNYIRA FEKSZIK ÉS A NEVE EMMAUS. ÉS BESZÉLGETTEK EGYMÁSSAL MINDAZOKRÓL A DOGOKRÓL, AMELYEK TÖRTÉNTEK...
A bizonyságtételre nézve minden krisztuskövetőnek küldése, feladata van. De gyakran megnyilatkoznak, beszélnek Krisztusról azok is, akik csak olvastak, tanultak... avagy másoktól hallottak róla. Mi a különbség? Az egyik a valamiképpen megélt találkozásból születő öröm, a saját tapasztalásról szól, a másik a ki nem próbált, meg nem élt ismeret. Az utóbbi alapja lehet akár óriási műveltség, megnyerő, érzékletesen szemléltetni tudó bölcsesség, mégsem hitet (észnek lehetetlent, képtelent) közvetítő bizonyosság. Érezzük a különbséget?
REMÉNYIK SÁNDOR EMMAUS FELÉ
A harangok oly kábítóan zúgtak;
A nép oly kábítóan feketéllett.
Baldachin alatt a Szentség haladt...
Jeruzsálem - gondoltam azalatt -
S gondoltam: inkább Emmausba térek.
Emmausra most szállt az alkonyat,
S a távoli hegyek oly csoda-kékek.
Indultam a városból kifelé;
S hogy egyre tisztább, kékebb lett az ég;
Gondoltam, hogy ez már az ő ege.
S hogy álmosabb lett a harang szava,
Mintha víz alól borongana fel,
Vagy véghetetlen ködből hangzana:
Gondoltam, hogy ez már az Ő szava.
Emmaus felé üdébb lett a táj.
Kis virágokat láttam állni.
Kis ibolyákat vándor-utam szélén:
Gondoltam: ím az Ő virágai!
Álmában gügyögött egy madár,
Hogy az erdőre értem, hallgatag;
Gondoltam: ím az Ő madarai,
Hogy szerette az égi madarat!
Delej futott a barna fákon által,
Égremeresztett csontos ujjaik
Mintha megteltek volna már virággal. -
Tudtam: e percben Ő beszélt a fákkal.
Borongott messziről a mély harang,
S a mély avarban lassan elalélt,
De én úgy álltam ott künn boldogan,
Mint aki látta Őt - és célhoz ért.
A lányom mesélte, mennyire szereti egyik barátnőjét, milyen jól megértik egymást, bár nem vallásosan nevelték. Hívd meg a táborba! - ajánlottam neki. De hisz semmi köze a hithez, - vetette ellen. Hát épp ezért, ott ahogy szoktunk, elkezdünk beszélgetni, arról, ami mindenkinek fontos és érdekes, közben hall erről is. Hol lesz köze, útja hozzá, ha nem ilyen helyen?
Hiszünk a bizonyságtétel erejében, lehetőségében? Készek vagyunk átadni, befogadni? Ha nem fogadják be amit hiszünk, látunk, közvetítünk, akkor az rögtön hiábavalóvá válik? Mi is?
BESZÉLGETÉSÜK ÉS KÉRDEZŐSKÖDÉSÜK KÖZÖTT, MAGA JÉZUS IS ODASZEGŐDÖTT HOZZÁJUK, ÉS EGYÜTT MENT VELÜK AZ ÚTON. DE LÁTÁSUK MEGZAVARODOTT, ÉS NEM ISMERTÉK MEG ŐT...
Hogyan lehetséges ez? Mert az eszük számára Ő az aki meghalt, és akinek a teste eltűnt.
Épp saját véleményük, észbeli határaik blokkolják, törlik a felismerés lehetőségét. Ahol hitre van szükség, ott nem segít az ész. A hit, a nem látottról való bizonyosság, Isten ajándéka...
Lehet minket megajándékozni?
Az ÉS című irodalmi hetilap múlt heti számát vettem kedden a kezembe. Irodalmi körvezetőként mindegyik irodalmi lapon átfutok ami ide, a könyvtárba jár. Ezt nem igen szeretem sem politikailag meghatározott tálalásait, sem gyakran megengedhetetlenül trágár stílusát. Nos, egy címre esett tekintetem. Egy evangélikus püspök a megszólított. Ebbe beleolvasok - gondoltam. Ahogy sorról, sorra olvastam, egyre inkább dermedeztem. Eddig én úgy tudtam, a Bocskai ruha, az egy régi magyar ünnepélyes viselet, ám ebben a cikkben, miért, miért se, a szerző először ennek a ruhadarabnak támad, oly elképesztő, gyilkos dühvel, mi páratlan. Közli, eme öltözet ma már csak maskara, bohócruha, akik hordják, a náci eszmeiséget sugározzák... Igaz, amit ír, vagy róla szól mindez, aki a cikket írta? Vajon miért benne e düh?
Este a párom kezébe tettem a cikket, ez az a diák, akit eltanácsoltak a teológiáról - mondta. Ő végigolvasta a cikket, én a felénél nem bírtam tovább e méltatlan mocskolódást melyben Jézus nevével is úgy dobálózik, úgy zsonglőrködik, mint más a labdával...
MAGA JÉZUS SZEGŐDÖTT ODA HOZZÁJUK...Ez a kulcsa minden bizonyosságnak. Maga Jézus az, aki akkor a szóba állt. Nem megszólította őket, hanem egyszer csak benne volt abban a beszélgetésben, ami addig róla szólt, Tőle változik meg a céltalan beszéd, valamiképp értelmet nyer mindaz, aminek úgy tűnt, nincs többé értelme...
Miért nem ismerik fel? Mert azzal vannak elfoglalva, amit saját maguk láttak, hallottak, tudnak, megzavarta őket, ami történt, hogy miért történhetett meg az, ami reményeiket, álmaikat, céljaikat, elhatározásaikat... mind-mind semmissé, semmivé tette.
Ő ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: MICSODA BESZÉDEK EZEK, AMELYEKET ÚTKÖZBEN EGYMÁSSAL VÁLTOTOK? AZOK SZOMORÚ ARCCAL MEGÁLLTAK; MEGSZÓLALT AZ EGYIK, AKINEK NEVE KLEOFÁS, ÉS EZT MONDTA NEKI: CSAK TE VAGY AZ EGYEDÜLI IDEGEN JERUZSÁLEMBEN, AKI NEM TUDOD MI TÖRTÉNT OTT, EZEKBEN A NAPOKBAN? MI TÖRTÉNT? - KÉRDEZTE.
Jézus előbb kérdez. Nem mintha ne tudná mi van bennük, nekik van szükségük arra, hogy kimondják ami lelküket szorongatja. Amíg attól meg nem szabadulnak, addig hiába minden győzködés, hiába a múltbéli szó, hiába az üres sír, hiába az asszonyok szava... Úgy mondják, ahogy érzik...Szembesülniük kell azzal, mit képviselnek. Ez adja a lehetőséget másra...
Tegnap megjelent egy cikk a megyei újságban. Hírt adnak egy bajai testületi döntésről: A könyvtárigazgató beszámolóját nem fogadták el. Pedig egy hivatalosan felkért szakbizottság vizsgálta meg alaposan, hogyan működik itt a könyvtári munka más könyvtárakkal egybevetve? S ők írásban adták: magas szinten teljesíti a szakmai normát. Vajon miféle kifogásokat hozhattak még fel, miért is nem fogadják el a beszámolót. Azok a feltett kérdések semmirevalók voltak a szakmai elismerés mellett, ám aki feltette, nem hinni akart, hanem a működést megkérdőjelezni, és a beszámolt elvetni. A kérdések alapján egyértelmű volt, nem érdekli a válasz, az igazság sem, nem érdekli az elismerő szakmai értékelés sem, (pedig ők rendelték el eme hivatalos hibakeresést) Nem kell a való, ha nem igazol. Más igazgató kell nekik...
AZOK MEGMONDTÁK NEKI: AMI A NÁZÁRETI JÉZUSON ESETT, AKI PRÓFÉTA VOLT CSELEKEDETBEN, S BESZÉDBEN A HATALMAS ISTEN ELŐTT, ÉS AZ EGÉSZ NÉP ELŐTT, ÉS HOGY MIMÓDON ADTÁK ŐT A PAPIFEJEDELMEK ÉS A MI FŐEMBEREINK HALÁLOS ÍTÉLETRE, ÉS FESZÍTETTÉK MEG ŐT. PEDIG MI AZT REMÉLTÜK, HOGY Ő VÁLTJA MEG IZRÁELT. DE MÁR ELMÚLT HARMADNAPJA, HOGY MINDEZEK MEGTÖRTÉNTEK. IGAZ, HOGY NÉHÁNY KÖZÜLÜNK VALÓ ASSZONY IS MEGDÖBBENTETT MINKET. EZEK JÓKOR REGGEL A SÍRNÁL VOLTAK, ÉS MIKOR NEM TALÁLTÁK A TESTÉT, VISSZAJÖTTEK, ÉS AZT MONDTÁK, HOGY ANGYALOK JELENÉSÉT LÁTTÁK, AKIK AZT HIRDETTÉK, HOGY Ő ÉL. ÉS AZOK KÖZÜL, AKIK VELÜNK VOLTAK, NÉMELYEK ELMENTEK A SÍRHOZ, ÉS ÚGY TALÁLTÁK, AMINT AZ ASSZONYOK IS MONDTÁK. ŐT MAGÁT AZONBAN NEM LÁTTÁK...
Az Emmausba igyekezők mondandójának közepén van egy pontos diagnózist adó mondat:
PEDIG MI AZT REMÉLTÜK, HOGY Ő VÁLTJA MEG IZRÁELT... Mit hittek? Teljesült? Miért nem hiszik? Mert mást képzeltek, másképp gondolták, másképp akarták...
Mit hiszünk mi, Krisztus üdvözítése, megváltása felől? Hányszor csalódtunk már saját elképzeléseinkben? Hányszor vártuk már, hogy úgy legyen, úgy alakuljon a helyzet, ahogyan mi látjuk jónak? Pl. most a választások kapcsán? Csalódottak voltunk, miért nem az egyházakat nyíltan vállaló jobboldal győzött? Vajon minden rendben van az egyházak körül? Mindent elvállaltak mikor eljött az ideje, tiszta lappal indultak akkor valami újért, jobbért? Tűzbe tehetjük a jelenlegi egyházvezetésért, képviselőiért a kezünk? Mit oldott volna meg akkor, Jézus korában, ha ő a farizeusok, a papok mellé áll? Szükséget éreztek megváltásra, örömhírre?
JÉZUS AZT MONDTA NEKIK: Ó BALGATAG ÉS REST SZÍVŰEK MINDAZOKNAK AZ ELHÍVÉSÉRE, AMIKET A PRÓFÉTÁK MONDTAK! VAJON NEM EZEKET KELLETT-E ELSZENVEDNI KRISZTUSNAK, ÉS ÚGY MENNIE BE AZ Ő DICSŐSÉGÉBE? ÉS ELKEZDVE MÓZESTŐL ÉS MINDEN PRÓFÉTÁTÓL, MAGYARÁZTA NEKIK AZ ÖSSZES ÍRÁSOKBAN AZT, AMI ŐRÁ VONATKOZIK.
Jézus akkor már ki is mondja mit gondol: BALGATAG ÉS REST SZÍVŰEK MINDAZOKNAK AZ ELHÍVÉSÉRE, AMIKET A PRÓFÉTÁK MONDTAK! Hogy megrökönyödhettek ezeken a szavakon! De folytatja, azokkal a próféciákkal, melyek a Messiás jöveteléről, szenvedéséről szólnak, Mózestől kezdve, bontja ki mindazt, amit jövendöltek, és Krisztussal beteljesedett...
És egyszer csak már az eszük is ráfelel arra amit tudnak, s amit eddig nem akartak tudni...
Hogy nem az idegen igától váltja meg őket, hanem a bűn átkától, vállalva bűneinket utat szerez Isten országába szenvedése, halála, váltsága által... kegyelemből, hit által tesz igazá...
Erről szóltak mind: Ézsaiás, Jeremiás, Dániel, Jónás, Ámós, Mikeás, Habakuk, Zakariás...
Milyen különös lehetett így utólag ráébredni az igazságra, a megváltás véghezvitelére...
KÖZEL VOLTAK MÁR AHHOZ A FALUHOZ, AMELYBE MENTEK, ÉS Ő ÚGY TETT, MINTHA TOVÁBB AKARNA MENNI. DE ŐK UNSZOLTÁK: MARADJ VELÜNK, MERT IMMÁR BEESTELEDIK, ÉS A NAP IS LEHANYATLOTT! BEMENT AZÉRT, HOGY VELÜK MARADJON. ÉS MIKOR AZ ASZTALHOZ TELEPEDETT VELÜK, VETTE A KENYERET, HÁLÁT ADOTT, MEGTÖRTE ÉS ADTA NEKIK. EKKOR MEGNYÍLT A SZEMÜK ÉS MEGISMERTÉK ŐT, DE Ő ELTŰNT ELŐLÜK...
Megérkeznek. Csak a faluba, a fogadóba? Tizenegy és fél kilométer az út Jeruzsálemtől Emmausig. Hogy mennyire fontos volt számukra amit hallottak, amit megértettek, épp ebből látszik, már el sem akarják engedni maguk mellől. DE még ha érzik is, nincs bizonyosságuk a találkozás valóságáról. Ő bemegy velük, az asztalhoz ül, veszi a kenyeret, megtöri, és adja nekik, úgy, ahogy akkor, és végre rájönnek, ki van velük... Ám abban a pillanatban eltűnik, nincs jelen szemük számára...
ÍGY SZÓLTAK EGYMÁSHOZ: VAJON NEM MELEGEDETT-E ÁT BENNÜNK A SZÍV, MIKOR BESZÉLT NEKÜNK AZ ÚTON, ÉS MIKOR MAGYARÁZTA NEKÜNK AZ ÍRÁSOKAT?
Újra csüggednek, kétségbeesnek ezen? Miért nem? Mert valóságos volt az a találkozás, a feltámadott Mesterrel! Ébred bennük az öröm, a hála, a bizonyosság, igen, csak Ő lehetett az, hisz látják, amit nem láttak, értik, amit nem értettek, érzik, amit nem éreztek, minden értelmet, tartalmat nyert Krisztus jelenlétében, megtelik a szívük éltető bizonyossággal...
Ablonczy Ágnes
|
