 |
|
Elhunyt Szabó Magda
Kilencvenéves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas író. A legtöbb nyelvre lefordított magyar írót hétfő délután, olvasás közben érte a halál - tudatta titkára az MTI-vel.
Tasi Géza elmondta, hogy az írónőt hétfő délután 4 órakor, olvasás közben érte a halál.
Szabó Magda 1917-ben született Debrecenben. Szülővárosában érettségizett 1935-ben, majd 1940-ben a debreceni Tisza István Egyetemen kapott latin-magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de Révai József utasítására még abban az évben visszavonták tőle, és állásából is elbocsátották. 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben általános iskolai tanárként dolgozott.
Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.
Szülővárosa, a református Debrecen hagyományai meghatározóak voltak személyisége alakulásában, egy időben pedig aktív szerepet is vállalt az egyházban: 1985-től öt éven át a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinat világi alelnöke volt. 1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták. Debrecen városa díszpolgárrá választotta. A város történelmét eleveníti meg többek közt Kiálts, város című drámája.
1959-ben kapott először József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat, 1983-ban Pro Urbe Budapest-díjat, 1987-ben Csokonai-díjat kapott. 1992-ben a Getz-díjjal tüntették ki. 1996-ban Déry-díjat, 2000-ben Nemes Nagy Ágnes-díjat és 2001-ben Corvin-kitüntetést kapott. 2007-ben, 90. születésnapján megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést, a múlt szombaton pedig az alkotót Hazám-díjjal jutalmazták.
A Kossuth-díjas írónő hamvait Debrecenben és Budapesten helyezik el
A kilencvenéves korában hétfőn elhunyt Szabó Magda végrendeletében azt kérte, hogy hamvasztása után két helyen helyezzék el hamvait. A Kossuth-díjas írónak két temetése lesz. Hamvait egyfelől a szülei mellett, Debrecenben, másrészt a budapesti Farkasréti temetőben, férje Szobotka Tibor mellett helyezik el - közölte Tasi Géza, az írónő keresztfia.
Az írónőt november 29-én ravatalozzák fel a debreceni városházán. Szabó Magda hamvasztása november 30-án, a temetése pedig december 1-jén, 11 órakor lesz a debreceni Köztemetőben. A budapesti Farkasréti temetőben december 10-én délelott 11 órakor búcsúztatják el Szabó Magdát.
"Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?"
(Római levél 8,31)
A Tiszántúli Református Egyházkerület és
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy
SZABÓ MAGDA
Kossuth-díjas, József Attila-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével,
Corvin-lánccal kitüntetett írónő,
a Tiszántúli Református Egyházkerület Örökös Főgondnoka és
Debrecen Város Díszpolgára,
életének 91. évében elhunyt.
Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2007. december 1-én 11 órakor lesz
a debreceni Köztemetőben.
Tisztelői 2007. november 29-én 9 órától az esti órákig róhatják le kegyeletüket
a Régi Városházán felállított ravatala előtt.
|
Az írónőre az alábbi felvétellel emlékezünk:
|
2006 október 3-án a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karának vendége volt Szabó Magda író.
Beszélgetőtárs: Kolczonay Katalin a Károli Egyetem tanára, és a hallgatók.
"Semmiféle gondolatom nincs a születésnapommal kapcsolatosan más, mint az, hogy legyen már béke, az Isten szerelmére!"
|

|
 |
 |
A felvétel megtekintéséhez helyesen telepített RealPlayer 10 médialejátszó szükséges.
Ha még nem rendelkeznél RealPlayer lejátszóval, innen ingyenesen letöltheted:
|