Püspöki beszámoló a református egyházról
A legutóbbi református egyházi választások
óta eltelt hat évben annyi templom épült a Tiszántúli Református
Egyházkerületben, mint II. József türelmi rendeletének kibocsátását
követően egész Magyarországon.
Erről Bölcskei Gusztáv püspök
számolt be az egyházi tisztségviselők megbízatásának periódusát
lezáró egyház kerületi közgyűlésen pénteken Debrecenben.
Jelentésében elmondta: a hat év alatt 22 templom, 17 oktatási
intézmény, 33 parókia és 22 szociális intézet épült fel az
egyházkerület területén, s több mint 5,5 milliárd forint értékű
beruházás valósult meg gyülekezeteikben és egyházi intézményeikben.
A püspök új gyülekezetek létrehozására, alapítására hívta
fel a közgyűlés résztvevőit. – Megbecsülendő múlt, és hiszem, hogy
élhető jövő áll előttünk, amelyben komolyan kell venni, hogy
Istennek minden ember fontos és ez nemcsak a választások napján
érvényes – fogalmazott.
A részletekről szólva Bölcskei
Gusztáv emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi-terv keretében 86
sikeres pályázatot nyújtottak be a gyülekezetek, amelyekkel a több
mint 145 millió forintos egyházi önerő 2,3 milliárd forint pályázati
összeg elnyerését tette lehetővé.
Az elmúlt évi árvízi
újjáépítés során a református egyház 60 ingatlana újult meg több
mint 1,2 milliárdos költséggel – mondta a püspök. Ugyanakkor
hozzátette: az egyik alvállalkozó csődhelyzete miatt több beruházás
nem fejeződhetett be.
Tájékoztatása szerint ígéretet kapott
arra, hogy szeptember 30-ig az újjáépítést végző konzorcium tagjai
kiegyenlítik az elmaradt számlákat, és akkor remény van arra, hogy a
munkálatok befejeződnek.
Bölcskei Gusztáv püspöki
jelentésében felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt hat évben
csökkentek a keresztelések, a házasságkötések és a református
temetések száma is.
Ugyanakkor biztató jelként értékelte, hogy
növekedett a konfirmációk száma, amely visszaigazolja a „jó egyházi
iskolák jó szolgálatát". Reményét fejezte ki a továbbiakban, hogy
néhány év múlva mindez az egyházi házasságkötések számának a
növekedésében is meg fog mutatkozni.
Bölcskei Gusztáv
látványos változásként értékelte a gyülekezetek, egyházmegyék saját
bevételi forrásainak növekedését. – Amíg 1995-1996-ban az
egyházkerület összes bevétele alig haladta meg a 907 millió
forintot, addig tavaly 3,5 milliárd forintra tettek szert – fűzte
hozzá.
Ezzel összefüggésben kifejtette: az országos egyház
költségvetése nem tesz ki annyit, mint a tiszántúli egyházkerület
gyülekezeteinek, megyéinek saját bevétele volt tavaly.
A
missziói munkával kapcsolatban a püspök bejelentette: a közeljövőben
a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályi településen cigány közösségi ház
alapkövét teszik le, amely a református egyházi cigány missziós
munkájának központjává válhat.
Bölcskei Gusztáv kitért arra
is, hogy a jelenlegi kormány még nem ismertette az egyház akkal
kapcsolatos elképzeléseit. A püspök ugyanakkor reményét fejezte ki,
hogy a kormány komolyan veszi a jogbiztonságra vonatkozó ígéretét, s
mielőbb megkezdődnek az egyházakkal kapcsolatos tárgyalások.
Összegzésében a püspök megjegyezte, hogy sok időt vett
igénybe az új egyházügyi államtitkár kinevezése. A Tiszántúli
Református Egyházkerület közgyűlése pénteken délután a Református
Nagytemplomban lelkész szenteléssel ér véget.
/MTI-MNO/