Névtelen levél állításainak helyesbítése
T. Parókia Portál!
A dunamelléki egyházközségek lelkészi hivatalai a napokban postán kaptak egy alább idézett névtelen levelet, mely valótlan állításokkal támadta személyemet. Ennek helyesbítésére a lelkészi hivatalokba az ugyancsak alább idézett tartalmú cáfoló szöveget juttattam el.
Egyidejűleg felkértem a ft. DE Választási Bizottságot, hogy szíveskedjen felkérni a névtelen levél által támogatott dr. Hegedűs Loránt püspökjelölt urat és Takaró Mihály főgondnok jelölt urat, akiknek nyilván semmi közük sincs ehhez az alantas akcióhoz, hogy nyilvánosan is határolják el magukat ettől a minden eddigi színvonalat alulmúló tartalomtól és stílustól.
Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét!
Üdvözlettel és köszönettel: Nagy Sándor
A lelkészi hivatalokba postázott levelem szövege a következő volt:
" Nyilatkozat
A lenti szöveg tartalmával kapcsolatban kijelentem, hogy öt
gyermekünkből két lány külföldre települt, hosszú évek óta élnek ott.
Három fiamból az egyik 2000-ig, még vidékre költözése után is, a
Budapest Törökőri Református Egyházközség Presbitere volt, és Bián már
kapcsolatban áll a református gyülekezettel. Másik fiam
Kispest-Rózsatéren presbiter, és a református általános iskola
igazgatója. Az ő gyermekeik reformátusok, és szüleikkel együtt
látogatják gyülekezeteiket.
Szűkebb családunk fájdalmas terhe, hogy legkisebb fiam a 90-es évek
elejétől tagja a HIT Gyülekezetének, és feleségével, gyermekeivel azt
rendszeresen látogatják. Évekig vitatkoztunk, veszekedtünk, de ma oda
jutottunk, hogy kerüljük a háborúságokat, és úgy szeretjük őket, mint
bármelyik gyermekünket vagy unokánkat.
Sem feleségem, sem pedig én sohasem jártunk a HIT Gyülekezete alkalmain,
kivéve fiam 1994. évi esküvőjét, mely viszont az egyik budapesti
gimnáziumban, tehát világi létesítményben volt.
A szektákkal kapcsolatos álláspontomat jól tükrözi Takaró Tamás esperes
úrral 1999. január 26-án közösen írt tanulmányunk, mely a DM-i
Református Hírlevélben az előkészítő munka leírásával együtt megjelent.
Erről a tényről a ft. Püspök úr ugyanúgy tudott, mint nyilván a többi
tekintélyes egyházi tisztségviselő által hordozott hasonló problémáról,
és ezzel kapcsolatban eddig semmiféle érdemi kifogást senki sem emelt.
A fentiektől eltérő bármilyen híresztelés valótlan hazugság és rágalom.
Budapest, 2002.11.04. dr. Nagy Sándor s.k. Bp. Északi em-i gondnok"
A református lelkészi hivatalokhoz a következő szöveg érkezett, melyet mechanikus írógépen, csupa nagybetűvel (és az idézetben meghagyott helyesírási hibákkal) rögzítettek:
"SZERETETT TESTVÉREK!
A HIT GYÜLEKEZETE BE AKAR TÖRNI EGYHAZUNKBA, EZERT JELÖLTETI ALSZER- VEZETEK ÁLTAL NAGY SANDORT, AKINEK GYERMEKEI ÉS UNOKÁI A HIT GYULEKE- ZETÉNEK TAGJAI.
TÖBBEN IS TILTAKOZTAK A THÉMA EGYESÜLET ALTAL KIADOTT NYILATKOZAT ELLEN.
NAGY SÁNDORNAK VISSZA KELL LÉPNIE!
TAKARÓ MIHÁLY FŐGONDNOK ÉS HEGEDUS LORANT PÜSPÜK BIZONYOTOTTAK
AZ ELMÚLT ÉVEKBEN!
RÁJUK SZAVAZZUNK ÉS NE A HIT GYÜLEKEZETÉRE!!!!!!!!!!!!"