Panaszlevél és cáfolat - választás Vértesalján

Vértesaljai Református Egyházmegye
Választási Bizottsága

Nagytiszteletű
GYÖRGY ATTILA elnök úrnak,
református lelkipásztor

G á r d o n y


Nagytiszteletű Választási Bizottság!


Alulírottak, mint egyházmegyei tisztségre jelöltek, a Magyarországi
Református Egyház egységes választójogi törvénye 53. § (3) bekezdésében
biztosított jogunknál fogva az alábbi

P A N A S S Z A L

fordulunk a Választási Bizottsághoz.

Tudomásunkra jutott, hogy egyik jelölttársunk, Tóth Sándor sárkeresztúri
lelkipásztor több egyházközségnél jelezte, a presbitérium választási ülésén
meg fog jelenni, mint egyházmegyei küldött. Bejelentését eddig legalább egy
esetben tett követte, s 2002. november 10-én az Alcsúti Református
Egyházközség presbiteri ülésén, amelyen a választási szavazás történt,
megjelent, a jelenlévőkhöz beszédet intézett.

Mivel ez az eljárás a fent hivatkozott törvény 53. § (1) bekezdése szerinti
"...valamely jelölt megválasztása érdekében az egyházi élet tisztaságával
össze nem férhető módon a választás eredményére befolyást gyakorolni
akartak..." kitételt megvalósítja, kérjük a Választási Bizottságot, hogy
panaszunkat kivizsgálni szíveskedjék, s a fent hivatkozott törvény 45. §
(10) bekezdésében meghatározott kötelessége szerint a választási folyamat
törvényességét biztosítsa.

Tisztelettel kívánunk áldást, békességet:

2002. november 11.



Bokodi István, Kardos Ábel, Kardos Péter


Másolatot kapnak:
. Dunamelléki Egyházkerület Elnöksége
. MRE Zsinata Elnöksége
. Reformátusok Lapja Szerkesztősége
. Vértesaljai Egyházmegye Egyházközségei




85-2002. ikt.sz.

A Vértesaljai Református Egyházmegye Lelkészeinek és Presbitériumainak

Székhelyükön


Kedves Testvéreim!

A mai napon kézhez vett Bokodi István, Kardos Ábel, Kardos Péter által aláírt panasszal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom:

Valótlan az az állítás, mely szerint én „beszédet tartottam” az alcsúti gyülekezet Presbitériumának választási gyűlésén. Esperesi kirendeléssel kellett ott megjelennem, mert a gyülekezetnek önálló lelkipásztora nincs.
Darvas Tanács Erik exmittált teológusként végzi ott a szolgálatot.
A Püspöki Hivatalba megküldött, az exmittált teológus által hitelesített alcsúti presbiteri jegyzőkönyv igazolása szerint a presbiterek befolyásolás-mentesen szavaztak.
Kérem a gyülekezetek Presbitériumait, hogy utasítsák el a fent nevezettek által aláírt és a gyülekezeteket befolyásolni akaró panaszlevelet.
Az Egyházmegyei Választási Bizottság ezen felül kivizsgálja ezt az ügyet, és meghozza rövidesen a végső döntését.

Atyafiságos köszöntéssel:

Sárkeresztúr, 2002. november 14.

Tóth Sándor sk egyházmegyei főjegyző, lelkipásztor



Szerkesztőségünk ennyit tehet: publikáljuk a beérkező anyagokat.
Mindenesetre várjuk a választási bizottság véleményét is az esetről.

Parókia portál