Nyilatkozat
Dunamelléki Református Egyházkerület
Elnökségének
dr. Hegedüs Loránt
püspök úr
Takaró Mihály
főgondnok úr
Budapest
Ráday u. 28.
Nyilatkozat
A Dunamelléki Egyházkerület Elnökségének, dr. Hegedüs Lorántnak és Takaró Mihálynak az interneten közzétett, 2002. november 18-i dátumú nyilatkozatához kapcsolódva, ám megjegyezve, hogy a nyilatkozatot tevők személyesen vagy levélben ez ügyben nem kerestek meg,
alulírott dr. Szabó István budahegyvidéki lelkipásztor, úgy is mint a folyamatban levő tisztújítás egyik püspöki tisztre jelöltje az alábbiakban a következőket nyilvánítom ki:
1. Mint azt több ízben megtettem már, ezúton is kijelentem, hogy minden az egyházkerületünk vezetését és általában egyházunkat érintő hamis híreszteléstől valamint megalapozatlan, rosszindulatú, minősíthetetlen hangvételű vádaskodástól elhatárolom magam. Megtettem ezt több ízben Isépy Gábor körlevelei és irományai kapcsán is, legutóbb a Dunamelléki Lelkészegyesület 2002. november 4-i ülésén, melyen dr. Hegedüs Loránt püspök úr is részt vett, s elhatárolódásomat a jelen levőkkel együtt nyugtázta.
2. Ugyancsak elhatároló nyilatkozatot tett közzé a THÉMA egyesület is, mely nyilatkozathoz ezúton csatlakozva ugyanakkor magam is tiltakozom az ellen, hogy bárki személyemet és Isépy Gábor megnyilatkozásait összekapcsolja, mint azt tette számos a kerület gyülekezeteihez kiküldött, különböző személyek által aláírt levél.
3. Szükségesnek tartom ugyanakkor kijelenteni, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálatának november 19-i közleményét, miszerint a Magyar Nemzet és a Népszabadság az „Egyházkerület választási folyamatába durván és megengedhetetlenül, tisztaságával összeegyezhetetlen módon avatkozik bele…” egyoldalúnak és értelmezhetetlennek tartom az alábbiak miatt.
- A Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálata a választási folyamatról mindeddig érdemben nem tudósított. Az általa kiküldött hírlevelekből, tájékoztatókból nem tudható meg, hogy mely személyeket jelölték egyházkerületi tisztségekre, közülük kik lettek hivatalos jelöltek, s a nyolc jelölt közül csak négyet mutatott be. Egyoldalú és manipulatív közleményei és tiltakozásai, így egyrészt nem tájékoztatnak a választás folyamatáról, másrészt némely jelölteket folyamatosan a gyanú árnyékában tartanak. Ezen eljárás ellen többek már nyilvánosan tiltakoztak.
- A Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálata miközben tiltakozik a fent nevezett napilapok tudósításai és interjúi ellen, nagyvonalúan hallatlanná teszi, hogy például a Magyar Fórum c. hetilap már szeptemberben és később októberben is az egyik püspök-jelölt javára, a másikat rágalmazva tett közzé írásokat, s október 10-i számában közölt írásában egyenesen a presbitereket szólítja meg. Nincs tudomásom arról, hogy ezt bármely más újság megtette volna. Meghagyva, hogy mind a Magyar Nemzet, mind a Népszabadság közölhetett téves, és ezért helyesbítésre szoruló információt (ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzet tett is közzé helyreigazítást), az a valóban elfogadhatatlan és a választásba durván és tisztátalanul beavatkozó lépés, hogy a Magyar Fórum közvetlenül a választó presbitereket presszionálta írásaiban.
- A Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálata ugyanakkor azt is nagyvonalúan hallatlanná teszi, hogy a Népszabadság és a Magyar Nemzet inkriminált írásai előzményében az áll, hogy a Dunamelléki Egyházkerület Elnöksége, illetve maga Sajtószolgálat sajtótájékoztatót tartott, s azon a választásokra nézve sejtető megjegyzéseket tett. (MTI. nov.8.)
- A Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálata azt sem tartja a választásba való beavatkozásnak, hogy a Népszabadság már 2002. június 8-án arról tudósított, hogy dr. Hegedüs Loránt indul az ősszel esedékes tisztújításon a püspöki tisztség elnyeréséért, sőt ezt az Információs Szolgálat maga is több alkalommal nyomtatásba adta, s az egyházkerület honlapján is közzétette, elfeledvén, hogy egyházalkotmányunk nem ismeri, sőt kizárja a „tisztségért indulás” kategóriáját. Ha az Információs Szolgálat valóban őszintén gondolja, hogy némely napilapok tájékoztatásai beavatkoztak a választási folyamatba, mert arról tudósítottak, akkor maga a Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálata is megengedhetetlen módon beavatkozott abba, mert már a jelölések megkezdése előtt közzétette a Népszabadság helytelen állítását, és az ellen semmi módon nem tiltakozott.
- A Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálata nem tiltakozott a dr. Nagy Sándort rágalmazó és dr. Hegedüs Lóránt és Takaró Mihály melletti szavazásra felszólító névtelen levél ellen. Ez utóbbi ellen az Egyházkerület Elnöksége is csak november 18-i keltezéssel tett közzé egy interneten olvasható nyilatkozatot, noha erre nézve az érintett dr. Nagy Sándor már 2002. november 7-én kérte őket. Megtehette volna ezt az Elnökség a már fentebb említett Sajtótájékoztatóján is. A Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálata viszont, mely hónapok óta folyamatosan tiltakozik a választási folyamatba való „beavatkozások” miatt, mindeddig nem tartotta szükségesnek ez ellen tiltakozni.
4. Megismételve tehát csatlakozásomat az Egyházkerület Elnökségének elhatárolódó nyilatkozatához, csak sajnálatomat tudom kifejezni, hogy a Dunamelléki Egyházkerület hivatalából írásokat kiküldő és az Egyházkerület pecsétjét használó Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálata a választások tisztaságát csak dr. Hegedüs Loránt javára tudja értelmezni, s minden korábbi elhatárolódó megnyilatkozásom ellenére továbbra is azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha bármilyen „manipulációban és negatív befolyásolásban” szerepem lenne. Ugyancsak sajnálom, hogy egyházkerületünk vezetése a Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálata módszerei és eljárásai ellen mindezidáig nem tartotta szükségesnek a fellépést.
5. Egyúttal megismétlem választási bemutatkozásomban tett kijelentésemet, melyben mindenkit arra kérek, hogy bölcs józansággal és higgadtsággal vigye végbe a választási folyamatot, tartózkodva megalapozatlan híresztelésektől és Krisztus Anyaszentegyházához méltatlan lépésektől.
dr. Szabó István
lelkipásztor
Budapest
2002. november 22.
Nyilatkozatomat megküldöm
a Dunamelléki Egyházkerület Elnökségének
Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálatának
a Dunamelléki Egyházkerület Választási Bizottságának (azzal, hogy valamennyi hivatalos jelöltnek juttassák el)
a MRE Zsinata Elnökségének
közzé tételét kérem
a Dunamelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási és Információs Szolgálatától
és a Parókia. net református portáltól