Dr. Tőkéczki László

1951. szeptember 23-án születtem az Abaúj megyei Szikszón. Gyermekkoromat Felsődobszán töltöttem, Miskolcon érettségiztem, Debrecenben és Budapesten szereztem történelem-német szakos tanári diplomát. Három évig Kispesten tanítottam gimnáziumban, majd 1978-ban az MTA tudományos segédmunkatársa lettem. Neveléstörténeti és sajtótörténeti kutatás volt a feladatom. Doktori és kandidátusi címet szereztem. 1981-től az ELTE bölcsészkarán dolgozom, 1988-tól a művelődéstörténeti tanszéken. A Valóság című folyóirat főszerkesztője vagyok (1994.), a Hitel (1990) és a Protestáns Szemle (1991) szerkesztője, ill. szerkesztőbizottsági tagja, s a Magyar Nemzet publicistája (1993). A TIT alelnöke, s a Magyar Könyv Alapítvány elnöke vagyok. Több könyvem is megjelent. Budapesten, egyedül élek.

Felsődobszán konfirmáltam, 1978-tól a Kálvin téri, majd 1998-tól a Budahegyvidéki gyülekezet tagja vagyok. 2000-ben presbiternek választottak. Voltam zsinati iskolabizottsági tag, jelenleg is a Református Tehetséggondozó Alapítvány elnöke, s a Baár-Madas Gimnázium igazgatóbizottsági tagja vagyok. A Protestáns Közművelődési Egyesületnek évekig titkára voltam, s a történelmi egyházakat is képviseltem a Duna TV kuratóriumában.