Álomban kell élnem... belenézek a tükörbe, de becsukom a szemem - nem akarom látni az arcom. Menekülök a zajba, a munkába, az életbe, amit annak hívok. Eltemetem magam a széthulló időben, széthulló életemben. Sötét és büdös vesz körül, saját keserű szagom. Nem akarom felismerni, hogy elvesztem... Fekete szívem, jaj, hova rejtem? Kit érdeklek egyáltalán? Hol találom Őt? Árban a sodrás, édes a mélyben...
És akkor a sötétben egy csillag ragyog fel, átölel két kar, és kiragad a mocsokból. A reménytelenség fojtogatása gyengül és megszűnik. Megtaláltál, mégsem vesztem el! Tudom, Te akkor is ott voltál mellettem, mielőtt még hittem volna Benned. Most már nem szakíthat el semmi a szerelmedtől. Győztél Krisztusom, és én nem akarok mást, csak ezt az örömhírt zengeni!
Magasztalás lett minden napom, mert betöltöttél engem Magaddal.
Csillag a szívem.