Református Énekek 1.
Régi elképzelésem vált valóra azzal, hogy a Zeneakadémián öt kórus (mintegy 150 énekes) és Pálúr János orgonaművész előadásában rögzíthettük CD és kazetta kiadás céljából ezt a hangversenyt, amely a MAGYAR REFORMÁTUSOK HASZNÁLATÁRA kiadott ÉNEKESKÖNYVben található zsoltárokból, fohászkodásokból és énekekből válogat. Terveim szerint ez a kiadvány - címében is jelezve - egy sorozat elsô darabja.
Szándékaim szerint a hangversenyt elvisszük Sárospatakra, Debrecenbe, Kecskemétre, Szentesre (ahol nagyapám volt a lelkész), Pápára és évente ismételve a határon túli legnagyobb református közösségekbe: Kolozsvárra, Újvidékre, Kassára vagy Pozsonyba. Megfelelő hazai támogatás esetén az ottani bevételt teljes egészében a helyi református egyházközségnek ajánljuk fel.
Böszörményi Gergely,
Koncertigazgató
„Hagyj egyszerűvé válni
S előtted élni, járni,
Mint vidám, boldog gyermekek."
- vallja Énekeskönyvünk egyik verse - ennek nyomán dicséri Isten Szentlelke segítségével a Julianna Református Iskola Gyermekkórusa az Urat.
Zakarné Szarka Zsuzsanna
Január 16-án a Zeneakadémián újra bebizonyosodott, hogy az új évezredbe lépve ma is van, és a jövôben is lesz Üzenete a hitvalló őseinktôl örökölt református énekkincsünknek, a Templom és Iskola generációkat egyesítő zengő Igehirdetésének.
Berkesi Sándor
A koncert előtt azon tépelődtem, vajon szabad-e s kell-e megszólaltani e népénekeket a Zeneakadémián. Hiszen a gyülekezeti ének nem művészi zene, hanem imádság. Az előadás azonban minden okoskodásom ellenére felemelő volt: Isten Szentlelke tette ezt.
Draskóczy László
Az Úr Isten zengő Igéje szólalt meg a Zeneakadémia Nagytermében, s ez ismét bebizonyította, hogy az embereket elsősorban nem szavaik, sem vélekedéseik vagy életkörülményeik kapcsolják össze, hanem a közösen megtapasztalt élmények, a közösen vállalt örökség és a szívekben kivirágzó közös szándék.
Arany János
Református énekek - koncerten...
Sokan megakadtak a plakát, műsorlap olvastán. Mi magunk, e hangverseny szervezői, és résztvevői is többször átgondoltuk e szokatlan társítás újszerűségét, célját. Mi is a szokatlan ebben? Először az, hogy az Úr Isten tiszteletére és az imádság alkalmaira való énekek ezúttal egészen más közegbe kerülnek, ahol önmagukban, a szokásos istentiszteleti elemek nélkül hangzanak el, a koncertszituációban produkció tárgyává, a tetszésnyilvánítás alanyává válnak. Ez többünk számára tényleg kérdéssé vált. A koncertjelleg azonban a másik oldalon igazán vonzó kihívást rejt magában: a gyülekezeti ének, mint zenei-művészi alkotás felmutatásának lehetőségét. Ez az a tényező, amire talán még többen felkapják a fejüket. Tényleg művészi értékké válhat a puritán, egyszólamú, egyszerű harmóniákkal kísért templomi éneklés?
Ítélje meg mindenki maga e CD-felvétel hallatán, mi ezt próbáltuk felmutatni.
Az énekek összeállításának köre és rendje sem véletlen, hanem tudatos koncepció eredménye.
Elsőrenden azt a stílusbeli arányt tükrözi, ahogyan istentiszteleti énekrendeket kívánatos lenne összeállítani - Szenci Molnár Albert zsoltárait és a hitvalló magyar múlt énekeit alapul véve, megfelelő helyen hozzáválasztva néhány régebbi, vagy újabb európai egyházi éneket.
Tematikailag az egymás után következő zsoltárok és dicséretek egy általános istentiszteleti liturgiát: az Istennel való találkozás élményét követik végig.
A bevezető invokáció (151) után az istentisztelet ünnepi jellegét és Isten imádását (adoráció) fogalmazza meg az első néhány ének (162, 81, 89, 165.). Méltatlan voltunk (205) ellenére az Úrban való bizakodás (464, 130), a Szentlélek szívünkbe áradt ajándéka (369) és az Úrral megtapasztalt szoros és bensőséges közösség (23) az istendicséret forrása (255, 278).
A második félidő első fele hasonló tematikájú: a teljes szívével az Úrban bizakodó (25), kérdéseit-kétségeit őelôtte végigtusakodó ember (77) tapasztalhatja meg az igazi szabadulást (167, 356) és értheti meg a Sionban (65) és a Sionért (397) való munkálkodás - a küldetés: a misszió - parancsát. A befejező énekek az áldás (200, 121, 134) és az Úrban való örvendezés (398, 264) hangjait szólaltatják meg.
Bódiss Tamás