Parókia - a református portál
Élő szeretet

Az immár több mint tíz éves múltra visszatekintő Tandem együttes új, harmadik kazettája.
A többnyire akusztikus hangszerelésű dalok olyan érzelmeket, gondolatokat fogalmaznak meg, melyek minden ember (akár hívő, akár nem) életében megjelenhetnek. Az Istenhez közeli élet sem mentes a gondoktól, a lázadástól (Lázadó), a bűnbánattól (Betsabé), a folytonos Isten-kereséstől (Van-e még?). A hála és az Istennel való közösség öröme mellett (Istenünk, áldunk Téged) mindezek jelen vannak a hívő ember mindennapjaiban is.
A kazettán helyet kapott néhány karácsonyi dal is (Élő szeretet, Oly szép), melyeknek talán sikerül egész évben felidézni az ünnep hangulatát.


Ő rád figyel
Ha a szíved
Erős vár
Lázadó
Betsabé
Élő szeretet
Oly szép
Úgy szeress
Csak állok
Van-e még?
Az együttes tagjai a Budapest-Mátyásföldi Református Gyülekezethez és a Budavári Evangélikus Gyülekezethez tartoznak; kb. 1990 óta vesznek részt különböző keresztyén rendezvényeken (pl. Jubál-fesztivál), és tesznek eleget gyülekezetek meghívásának.
1992-ben jelentették meg az első (Új nap), és 1994-ben a második (Járj énelőttem) kazettájukat.

Szerzői kiadás, 2000 december

megrendelés:
Wéber Gábor
1118 Budapest, Tűzkő u. 2. II/9.
www.extra.hu/tandem
e-mail: tandem@extra.hu

VISSZA | OLDAL TETEJÉRE | CÍMLAP | IMPRESSZUM

Copyright: Parokia© 2000.
Minden jog fenntartva.