<< előző

PACSIRTAÉNEK

Mit ringat fenn a levegő?
Kié az a parttalan ének?
Pacsirtahangok, lebegő
tollai a tavaszi szélnek.
Az élet titkát dallja ki,
csírát, rögöt végigölelget,
s a csend üvegharangjai
dallamára visszafelelnek.

VISSZHANG

Különös alkalom:
mikor nincs már szavam,
a csendet hallgatom,
a csendnek hangja van.
Úgy támad messziről,
úgy árad messzire,
a lélek csendfalán
visszhangzik - az Ige.

MANNA

Pusztába visz az út,
sok Ige kell az úton,
de minden napra jut,
és minden napra új van.

SARUIMAT

Saruimat, URAM, leoldom,
sok szenny tapadt rá már megint.
Hozzád eseng lelkem a porból,
előtted, ím, a bűneim.
Szent, szent a hely, és szent a Szó, mit
közölsz velem... Várom Szavad,
sok kincs között csak a valódit
keresve már, mit LELKED ad.
Saruimat, URAM, leoldom,
öltöztess fel nagy irgalomból,
mezítelenségem ne bántson,
Nálad legyen örök lakásom!

VAN TOVÁBB

A test öregszik, mégis van tovább:
a belső ember újulhat naponta.
KI a pusztulás gödréből kivonta,
a manna mellé újulást is ád,
és szárnyat is ád, mellyel hazaérhet.
- A külső embert megeszik a férgek.

<< előző